Sem példátlanul alacsony (38 százalékos) személyes népszerűsége, sem elnöksége kaotikus, belviszályoktól és pártharcoktól hangos eddigi légköre, sem pedig az egy évvel ezelőtti vészjósló helyzetértékelése nem tükröződött Donald Trump első, az unió helyzetéről elmondott, kedd esti beszédében. Az amerikai elnökök által hagyományosan évenként megtartott értékelő- és programbeszéd, melyet a rövidítésekért rajongó tengerentúliak egyszerűen SOTU-ként is emlegetnek, ezúttal az optimizmusra és az összetartásra helyezte a hangsúlyt. Éles kontrasztban azzal a konfliktuskereső, ellentmondásoktól hemzsegő kommunikációval, mely Trump 2016-os győzelméhez vezető kampányát éppúgy jellemezte, mint fehér házi ténykedésének elmúlt 12 hónapját.
Nagyon hosszúnak számító – egy óra húsz perces – beszédében az elnök „új amerikai pillanatról” beszélt, szerinte „soha nem volt jobb belevágni az amerikai álom megélésébe” mint most, hogy a nemzet „egy csapatként, egy népként és egy amerikai családként” találjon magára. A nemzetegyesítő szerepében tetszelegve úgy fogalmazott, hogy „kinyújtja nyitott kezét mindkét párt, a demokraták és republikánusok felé, hogy megvédjék az állampolgárokat, „bármiféle háttérrel” is rendelkezzenek azok. Konzervatív kommentátorok nem véletlenül értékeltek úgy, hogy a beszédben „több szenvedély és patriotizmus volt, mint ami Trump hollywoodi kritikusainak szájából egész évben elhangzott”.
A szép szavakon túl mindazonáltal Trump nem habozott üzenni híveinek sem, tovább haladva azon az úton, mellyel oly sok bírálatot váltott ki ellenfeleiből. Jelezte, hogy a bevándorlókról kötött egyezség érdekében – a fiatal migránsok kiutasításának felfüggesztése lehet a kulcsa az újabb, február 8-ra várható költségvetési válságnak – a demokratáktól a mexikói határra építendő fal támogatását várja. De nem érte be ennyivel. Ügyes retorikai fogásként a fiatal migránsok körüli polémiára utalva, a liberálisok által számukra kisajátított kifejezést használatát kiterjesztette, és úgy fogalmazott, hogy „az amerikaiak is álmodozók”. Közölte, hogy elődje, Barack Obama – kudarcot vallott – törekvésével ellentétben nyitva fogja tartani a jogsértéseiről hírhedtté vált guantánamói fogolytábort, ahová új fogvatartottak is kerülhetnének. Emlékeztette hallgatóságát legnagyobb és eddig jóformán egyetlen törvényhozási sikerére, a példátlan adóreformok elfogadására, a munkanélküliség 17 éve nem látott alacsony szintjére, az elnöksége alatt létrejött 2,4 millió új álláshelyre és a tőzsde szárnyalására. Mindebbe olyannyira belemelegedett, hogy a SOTU-beszédekre jellemző kiegyensúlyozottságával szemben Trump – legalábbis a liberális CNN mérése szerint – ideje 80 százalékában az elért eredményeiről beszélt, és csak egyötöd részében vázolt fel terveket.
Mindezzel éles kontrasztban elkerülte a legkínosabb kérdést, azt az utat választva, amit Bill Clinton is járt 1999-es beszédében, amikor az alkotmányos elmozdítási eljárás (impeachment) folyt ellene a Lewinsky-ügyben. A Trump ellen, a 2016-os választásba történt állítólagos orosz beavatkozás ügyében folyó vizsgálatról nem szólt az elnök. Oroszországot is csak egyetlenegyszer, Kínával együtt „riválisként” említette, amikor arról beszélt, hogy az Egyesült Államok világszerte milyen érdekeire, gazdaságára és értékeire leselkedő fenyegetésekkel szembesül.
Szó szerint nem nekik célozva, de Trump újfent leszögezte, hogy modernizálni és újjá kell építeni az ország nukleáris arzenálját, hogy „bármely más nemzet vagy valaki más agresszióját” el tudják rettenteni. Észak-Koreát emelte ki a fenyegetések közül, üzenetét azzal alátámasztva, hogy a meghívott vendégek között egy nemrégiben az ázsiai remeteállamból elszökött férfi, Dzsí Szongho is helyet kapott, akit a kongresszus tapssal fogadott. Szintúgy jelen voltak annak a fiatalembernek a szülei, aki észak-koreai fogvatartása után hazatérve halt meg. Iránnal kapcsolatban felszólította a kongresszust, hogy orvosolja az iszlám köztársasággal kötött „szörnyűséges” atomalku „alapvető hibáit”.
Trump a hazai fenyegetéseket is szóba hozta, amikor a bűnözés elleni fellépés fokozását ígérte, kiemelve azoknak fiatal lányoknak a szüleit, akiket az úgynevezett MS-13 bűnbanda gyilkolt meg.
Mint az szokásban van, a SOTU-beszédre az ellenzék is beszéddel válaszolt. Ezt ezúttal Joseph Kennedy III., a híres John F. Kennedy elnök (1960–63) fiának unokaöccse tette meg, főként azokról az amerikaiakról beszélve, akik „elfeledve és elhagyatva érezhetik magukat”. A fiatalember „szétszabdalt országról” beszélt, melyben Trump elnöksége káosszal egyenértékű. Lehet, hogy most az erőszakoskodók fognak nyomot hagyni az országon, ám ezeknek szerinte „soha nem sikerült az Egyesült Államok történetében ugyanolyan erőre és szellemiségre szert tenniük, mint a jövője védelmében egységbe tömörült népnek”.
