Majdnem a négyszeresére nő Romániában a főorvosok fizetése. Március elsejétől a jelenlegi bruttó 4 ezer lejről (átszámítva mintegy 270 ezer forintról) 15 ezer lejre (1,011 millió forintra) nő egy főorvos fizetése Romániában – vette észre az Index a Maszol.ro tudósítását a román munkaügyi miniszter szerdai bejelentéséről.
Lia Olguta Vasilescu emlékeztetett, hogy az egységes bértörvény értelmében a többi közalkalmazottól eltérően az egészségügyi alkalmazottak már idén márciustól a 2022-es szintű fizetést kapják meg. Így egy főorvos csütörtöktől nettó több mint 600 ezer forintot kaphat kézhez havonta.
A miniszter elmondta, hogy a négy évvel előrehozott béremeléssel az orvosok kivándorlását szeretnék megfékezni. Szerinte tavaly 40 százalékkal kevesebb orvos hagyta el az országot, mint 2016-ban, mert tudták, hogy az egységes bértörvény hatályba lépése után tisztességes fizetésük lesz.
A munkaügyi tárca vezetője arról is beszámolt, hogy márciustól az oktatók bérét is megemelik.