„Az igazságért halt meg.” „Hősies tett, nagyon sajnálom.” „Hol élünk mi, totalitárius rendszerben?” – csak úgy ömlenek a tehetetlen dühöt kifejező részvétnyilvánítások Ján Kuciak Facebook-oldalára. A szlovák újságírót vasárnap éjjel találta meg a rendőrség vérbe fagyva menyasszonyával együtt nemrég vásárolt házának padlóján, a Nagyszombattól nem messze lévő – egyébként nyolcvan százalékban magyarok lakta – Nagymácsédon (Vel’ká Maca). Az internetes búcsúszavak között rengeteg felháborodott kommentet lehet olvasni: „Szlovákia nem maffiaállam, csak maffiabűnöző oligarchák irányítják a politika prostituáltjait.” A rendőrség hétfői közlése szerint egy-egy lövéssel végeztek az újságíróval és menyasszonyával. Kijelentették, a gyilkosság indítéka egyértelműen Kuciak szakmai tevékenységében keresendő.
A huszonhét éves Ján Kuciak az Aktuality.sk hírportálnak dolgozott, és adócsalási ügyekben nyomozott, érdeklődésének középpontjában a pozsonyi ingatlanberuházásokkal kapcsolatos visszaélések álltak. Adóparadicsomokban tartott szlovák vagyonok után kutatva nézte át a Paradise Papers és a Mossack Fonseca nevű hatalmas adatbázisokat is. Két nagyobb, kormányzati körökhöz is elérő adóügyi visszaélést követett, az egyik a Ladislav Basternák nevével fémjelzett pozsonyi Bonaparte luxuslakóparkkal, a másik a Marián Kocner nevével összefonódó Five Star Residence elnevezésű ingatlanfejlesztéssel kapcsolatos. A két beruházás ügyei nagyon is egybefonódnak, az újságíró például a Dennikn.sk-n megjelent utolsó cikkében tárta fel, hogy Basternák a Five Starban vett lakásokat, de a visszaigényelt adó nagysága valahogy majdnem ugyanannyi lett, mint a lakások értéke. Kocner meg lényegében ugyanezt a manővert hajtotta végre egy Bonaparte lakóparkbeli ingatlannal. Információi voltak arról is, hogy a Five Start építő céget a közeljövőben bedöntik, hogy jelentős adósságait ne lehessen senkin behajtani. Akár tízmillió eltüntetett euróról is szó lehet, a gyanús adásvételek valószínűleg fiktív tranzakciókat takarnak.
A témára annál inkább is felfigyelt a közvélemény, hogy a Bonapartéban bérel lakást a belügyminiszter és korábban több más miniszter is. Tüntetések sorozatán követelték az emberek, hogy tisztázza magát Robert Kalinák a vádak alól, amelyek szerint szoros kapcsolatban áll Basternákkal, és falaz is neki az adóhatóság előtt. A rendőrségi nyomozás eddig nem hozott túl sok eredményt, az egyetlen, jobb híján fordulatnak is nevezhető esemény épp nemrég volt, Basternák élt a tevékeny megbánás jog adta lehetőségével, és kétmillió eurót fizetett be az államkasszába. A vállalkozóról az Új Szó készített informatív portrét.
Kocner viszont nem szívbajos, ha újságírókat kell fenyegetni. Amikor Kuciak azzal kereste meg, hogy a rendőrségi nyomozást azért szélesítették-e ki, mert tudomásukra jutott egy további zűrös adásvétel, Kocner sokat sejtetően azt mondta, különös figyelmet szentel Kuciak családjának, anyjának, apjának, testvéreinek, és keresni fogja a lehetőséget, hogy besározza őket. Kuciak fel is jelentette Kocnert a rendőrségen, de mint írta, hónapokkal később se kapott értesítést, hogy egyáltalán kiszignálták-e valakire az ügyet. Szlovák médiabeszámolók szerint mindenesetre több újságíró is rendőri védelmet kap a hidegvérű leszámolás után.
Az Aktuality.sk a Ringier Axel Springer médiakonszern tulajdonában áll, a kiadó mély megdöbbenésének adott hangot a kegyetlen leszámolás miatt. Közleményében sietett leszögezni, hogy az indíték nem lehetett más, mint az adócsalási ügyek felderítésén dolgozó oknyomozó újságíró legutóbbi feltárása. Azt írták, hogy az eset a legkevésbé sem téríti el a kiadót attól, hogy a jövőben is fényt derítsen a törvényszegésekre. Civilek menetet szerveznek Pozsonyban március 13-ra Kuciak emlékére, a szervezők Kocner, valamint Basternák ügyeinek alaposabb kivizsgálását követelik majd. A legvadabb elképzelések szerint a Fico-kormány bár beleállt a követelésbe, hogy felszámolja az üzemszerű korrupciót, de egyes nagyvállalkozói körök most e gyilkossággal jelezték, nem tartják jó ötletnek az ügyek felgöngyölítését.
A kettős gyilkosság az idősebb generációban rögtön megidézte a kilencvenes évek Szlovákiáját, amely időszak egybeforrott Vladimir Meciarral és a maffialeszámolásokkal, valamint a rendőrség nyomozás terén mutatott, totális csődjével. Ebben az időszakban száznál is több ember tűnt el Szlovákia-szerte, a legtöbbjük földi maradványait ma sem találják. De ami az újságírók elleni leszámolások sorában kísértetiesen hasonlít Ján Kuciak esetéhez, az nem más, mint a máltai újságírónő tavaly őszi meggyilkolása. Daphne Caruana Galizia is eltitkolt pénzek után kutatott. Feltárt ügyeinek középpontjában Joseph Muscat máltai kormányfő és felesége vagyona, illetve a hozzájuk köthető cégek álltak.
A két eset közötti hasonlóságra világított rá Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke, aki hétfőn felszólította a szlovák hatóságokat, indítsanak alapos vizsgálatot az ügyben. Az EP nem nyugszik, amíg ki nem derül az igazság, írta a Twitteren.
Robert Fico miniszterelnök bejelentette, külön nyomozó csoportot hoznak létre a főügyészség, a különleges ügyészség, a belügyminisztérium, a rendőr főkapitányság és a titkosszolgálat képviselőinek részvételével. A kormány egymillió eurós nyomravezetői díjat ajánlott fel. Az összeg a maga nemében egyedi és rendkívüli, hiszen ennyit még soha nem ajánlott fel sem a rendőrség, sem a kormány bűntény felderítésére.