Január végén az olasz városok „stratégiai” pontjain ismét megjelentek a szokásos vasszerkezetek, amelyekre a pártok plakátjaikat tehetik. Ez az első biztos jele annak, hogy megkezdődött a kampány. A máskor jelöltek képeivel teleragasztott táblák most alig pár nappal a választások előtt üresen állnak. A pártok nosztalgiával tekintenek vissza a régi kampányok időszakára, amikor éjszakánként felváltva őrködtek a plakáthelyeknél. Nemcsak az utcakép különbözik a megszokottól. A postások, akik máskor nem győzték a kampányleveleket kézbesíteni, ma munka nélkül vannak. Még Silvio Berlusconi is, aki nagyon kedvelte ezt a kommunikációs csatornát, idén levelek helyett Whatsapp-üzeneteket küldött. Ehhez természetesen a pártok hozzáadták a közösségi hálók erejét. A Facebook és a Twitter szinte ingyenes, de több szavazóhoz el lehet így jutni, mint levélben. Matteo Salvini, az Északi Liga (Lega Nord) jelöltje például azt találta ki, hogy azok a hívek, akik több bejegyzést like-olnak oldalán, találkozhatnak vele pár percre.
A nagy televíziós vitákat is felváltották a monológok,
minden este egy-egy párt vezetője beszél valamely talk-show-ban. Nincs összevetés vagy vita több jelölt között, csak demagógia. Az egyetlen disputa a viszonylag független 7-es csatornán zajlott, az Otto e mezza című műsorban. Laura Boldrini, a képviselőház balodali elnök asszonya és Salvini csaptak össze, de egy idő után Boldrini nem bírta tovább, és távozott a műsorból. Kevés példa volt nagy pártgyűlésre is. Az előző kampányban Berlusconi látványos Genova–Nápoly–Catania–Velence hajókörutat szervezett, ma odahaza, Milánóban sem jelenik meg szinte sehol. A pártok azzal az ürüggyel takaróznak, hogy hideg van a kinti kampányhoz, de elemzők szerint attól félnek, hogy üres terek várnák őket.
A kampánytechnikák megváltozásának közvetlen következménye, hogy a szavazók nem ismerik saját körzetük jelöltjeit,
és általában véve egyre jobban eltávolodnak a politikától. Az új választási törvény egyik érve az volt, hogy mivel a jelöltek harmadát egyéni lista alapján választják meg, ez közelebb hozza majd a helyi jelölteket a választókhoz. A legutóbbi Ipsos-felmérés szerint azonban a szavazásra jogosultak majdnem negyven százaléka még nem döntötte el, kit választ majd március 4-én. Ráadásul a voksolók 75 százaléka azt sem tudja, ki körzetének jelöltje. A két fő politikus, Matteo Renzi és Berlusconi – mindketten exkormányfők – nem mindennapi tanáccsal látta el pártja jelöltjeit, hogyan próbáljanak nagyobb ismeretségre szert tenni. Renzi azt tanácsolta, hogy „kisebb körben, egy aperitivo vagy egy tea mellett egyszerre maximum 10-12 szavazóval beszélgessenek el, hogy jobban megismerjék őket”. Berlusconi pedig arra tanította jelölteit, hogy „illedelmesen fogjanak kezet az urakkal, csókoljanak kezet a hölgyeknek, érdeklődjenek, hogy van a család, és semmiképp ne mulasszák el, hogy a templomban megjelenjenek, nemcsak vasárnap, de a temetéseken is”.
Egyvalami azért elmaradhatatlan hozzávalója a kampányidőszaknak: a botrány. Ezek középpontjában elsősorban a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) jelöltjei állnak. Minden az úgynevezett Rimborsopoli-üggyel kezdődött, amit a Mediaset (Berlusconi médiavállalata) egyik adójának tényfeltaró műsora, a Le Iene (Hiénák) hozott nyilvánosságra. A párt 14 képviselője azzal kampányolt, hogy jövedelmük egy részét visszafizették a Gazdasági Minisztérium egy alapjába. Az így összegyűjtött pénzt kisvállalkozók finanszírozására fordították volna. Kiderült azonban, hogy
a képviselők csak úgy tettek, mintha befizették volna a pénzt – ezt állították weboldalukon is –, de aztán visszahívták az átutalást.
A jobboldali Il Foglio lap kiderítette három M5S-os politikusról, hogy egy szabadkőműves szervezet tagja, két másik ellen pedig pénzmosás gyanújával eljárás folyik. Berlusconi azt nyilatkozta, hogy „a fiatal párt politikusai hamar megtanulták, hogyan kell lopni”. Erre Luigi Di Maio, az M5S miniszterelnök-jelöltje azt válaszolta, hogy „Berlusconi pedig a Cosa Nostra maffiaszervezetet finanszírozza, nem a kisvállalatokat, mint az ő pártjának egyéb politikusai”.
Akik egyedül „kampányolnak”, azok a szélsőséges mozgalmak. A maceratai eset erőszakhullámot indított el az ország több pontján. Palermóban például a Forza Nuova szélsőséges szervezet helyi vezetőjét szélsőbaloldali csoportok megkötözték és megverték. Perugiában a szélsőbaloldali Hatalmat a Népnek! párt plakátragasztóira szélsőjobboldallal szimpatizálók támadtak. Torinóban és Milánóban a szélsőjobboldali Casa Pound tartott kampánygyűlést. Az úgynevezett „szociális központok” szélsőbaloldali tüntetői mindenáron meg akarták akadályozni ezeket, így kisebb közelharc alakult ki a rendfenntartó erőkkel.
