Határozottan tiltakozott vasárnap Peking amiatt, hogy az Egyesült Államok új nukleáris doktrínájában kínai atomfenyegetéssel számol, és hidegháborús mentalitást követve atomarzenálja túlzott növelésével vádolja az országot – írja az MTI.
Zsen Kuo-csiang, a kínai védelmi minisztérium szóvivője reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok – amelynek a világon a legnagyobb az atomarzenálja – felhagy a hidegháborús mentalitással, és helyes értékelést ad Kína stratégiai terveinek. Leszögezte, hogy Kína mindig és minden körülmények között tartja magát ahhoz, hogy nem vet be elsőként atomfegyvert.
„Kína semmilyen körülmények között nem fogja használni nukleáris fegyvereit, nem fogja fenyegetni velük azokat az országokat, amelyeknek nincs atomfegyverük, vagy az atommentes övezeteket” – közölte a szóvivő, aki szerint országa mindig is a legnagyobb visszafogottsággal fejlesztette atomfegyvereit, és a nemzetbiztonsághoz szükséges legalacsonyabb szinten tartotta nukleáris csapásmérő képességét.
Amerikai tisztségviselők pénteken vázolták fel Washington atomfegyverek alkalmazásával kapcsolatos terveit. A 74 oldalas dokumentumból kiderül, hogy az Egyesült Államok nem tervezi ugyan az amerikai stratégiai nukleáris fegyverzet növelését, de atomfegyverrel válaszolhat az ellene és szövetségesei ellen esetlegesen intézett olyan nagyobb támadásokra, amelyeket nem atomfegyverrel követnek el – így akár biológiai vagy kibertámadásokra is nukleáris csapással felelhetnek.
A figyelmeztetés nem részletezte, milyen „különleges körülmények” vezethetnek ahhoz, hogy Washington nukleáris ellencsapással válaszoljon, de megjegyezte, hogy az Egyesült Államoknak, szövetségeseinek és partnereinek civil lakossága, infrastruktúrája, nukleáris hadereje vagy parancsnoksága elleni nem nukleáris támadások tartoznak a kategóriába. A dokumentum összefoglalja, hogy Észak-Korea „egyértelmű és súlyos fenyegetést” jelent az Egyesült Államokra és szövetségeseire, s leszögezi, hogy bárminemű észak-koreai nukleáris csapás, amely az Egyesült Államokat vagy szövetségeseit venné célba, „a rezsim végét jelentené”.
A jelentés ugyanakkor Kínát is a potenciális nukleáris ellenfelek közé sorolta.
Megállapította: az amerikai atomarzenál képes „megakadályozni Pekinget olyan téves következtetés levonásában”, hogy előnyre tehet szert nukleáris fegyverzetének ázsiai alkalmazásával, vagy azt gondolja, hogy „nukleáris fegyverzete bármilyen korlátozott mértékű bevetése elfogadható lehet”.