Legalább 46 civil halt meg csütörtökön Szíriában, az ellenzéki fegyveresek kezén lévő Kelet-Gútában a kormányerők légi- és tüzérségi támadásaiban – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns aktivistaszervezet. Legalább 24 civil vesztette életét a Damaszkusz közelében fekvő Kelet-Gúta legnagyobb városának számító Dúmát ért légitámadásokban – írta jelentésében az OSDH. A korábbi jelentések szerint a térségben legalább 120 polgári személy sebesült meg.
Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója korábban azt mondta, hogy a kormányerők aknavetőkkel és rakétákkal támadták a lázadók erősségét, nem hajtottak végre légitámadást, mert esett az eső a térségben. Mintegy 200 rakéta hullott csak Dúmára – tette hozzá a szervezet igazgatója.
Az OSDH legfrissebb összesítése szerint legalább 403 civil, köztük 95 gyerek és 60 nő halt meg, és csaknem 2000 ember sebesült meg azóta, hogy a szíriai erők és szövetségeseik a múlt vasárnap óta ismét fokozták támadásaikat Kelet-Gúta ellen. A kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkező szervezet szerint a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők és szövetségeseik szárazföldi offenzívát készítenek elő a térségben.
Eközben a kelet-gútai Harasztában tevékenykedő aktivisták jelentették, hogy a várost ért ágyúzás következtében megsemmisült a Szíriai Arab Vörös Félhold humanitárius nonprofit szervezet helyi épülete.
Az OSDH a csütörtöki nap folyamán korábban jelentette, hogy 50-re nőtt azoknak a száma, akik szerdán vesztették életüket a szíriai kormányerők újabb légi-, tüzérségi és hordóbomba-támadásaiban, mivel újabb holttestekre bukkantak. A halottak között 8 gyerek és 5 nő van – részletezte a brit székhelyű civil szervezet.
A Szíriai Amerikai Orvosi Társaság (SAMS) nevű segélyszervezet szerda este Facebook-oldalán beszámolt arról, hogy legalább 4 egészségügyi alkalmazott, köztük a SAMS 3 tagja vesztette életét a legalább 20 kelet-gútai egészségügyi intézmény ellen intézett támadásokban.
A kormányerők két héttel ezelőtt is fokozták támadásaikat az ostromgyűrűbe zárt Kelet-Gúta ellen. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának a szíriai kormányerők ötnapos légitámadás-sorozatát követően közzétett adatai szerint legalább 277 ember lelte halálát, és 812-en sebesültek meg az említett támadásokban február 4-e és 9-e között.
Az ENSZ becslései szerint mintegy 400 ezren élnek a kelet-gútai térségben. A blokád miatt súlyos az élelmiszerhiány, és hiányos az orvosi ellátás is. A tűzszünet életbe léptetésére tett kísérletek eddig mind kudarcot vallottak.
Oroszország új fegyvereit teszteli Szíriában
Két Szu-57 típusú, ötödik generációs vadászgépet vezényeltek az orosz légierőnek a szíriai Hmejmímben működő bázisára – közölték csütörtökön orosz hírügynökségek a repülők leszállásáról az arab országban készült, a világhálón elterjedt egyik videóra hivatkozva.
Az Eho Moszkvi független hangvételű rádióadó szíriai aktivistákat idéző értesülését az orosz védelmi minisztériumban névtelenül nyilatkozó illetékesek megerősítették az orosz sajtónak. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírók faggatására reagálva a katonai tárca illetékességébe utalta a kérdést.
A sajtó által idézett katonai források szerint a fejlesztés alatt álló lopakodó gépeket a fegyverzetük tesztelésére irányították Szíriába. Az Eho Moszkvi úgy tudja, hogy Hmejmímbe a Szu-57-es repülők mellett négy Szu-35-ös vadászgép és egy A-50 típusú légtérellenőrző repülőgép érkezett.
Vlagyimir Gutyenyov, a hadiipar fejlesztésének jogi kérdéseivel foglalkozó parlamenti alsóházi bizottság elnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek kijelentette, hogy a legújabb orosz harci gépek szíriai megjelenése visszatartó hatást gyakorolhat a szomszédos államokra, amelyeknek repülői megsértik az arab ország légterét. Viktor Bondarev, a moszkvai felsőház védelmi és biztonsági bizottságának vezetője azonban – aki egészen a közelmúltig az orosz légierő parancsnoka volt – több hírügynökségnek kijelentette, hogy neki nem tettek jelentést Szíriába vezényelt Szu-57-es gépekről.
A Szu-57 típusú repülőgép 2010-ben hajtotta végre szűzrepülését. Az orosz légerő az első sorozatgyártott tizenkét darabot a tervek szerint jövőre állítja hadrendbe.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a szíriai hadművelet tapasztalatait összegző január végi egyik moszkvai konferencián kijelentette, hogy Szíriában 215-féle korszerű és fejlesztés alatt álló fegyvert vetettek be az orosz katonák. Tavaly augusztusban a kubinkai Armija 2017 haditechnikai fórumon Jurij Boriszov védelmi miniszterhelyettes arról számolt be, hogy gyakorlatilag az összes új fejlesztésű orosz fegyver és hadfelszerelés megjárta a szíriai konfliktust. „Több mint 600-féle fegyvert és hadieszközt próbált ki Oroszország Szíriában, hogy kiderüljön, hogyan teljesítenek éles bevetés közben” – mondta.