Svájcban is rengeteg fegyver van, de tömeggyilkosságból nincs sok

Az alpesi országban a soha be nem következett inváziótól való félelem tette „szükségessé” az otthon tartott fegyvereket.

Svájc sok mindenről híres, a politikai rendszerét tekintve leginkább talán az igen gyakran tartott népszavazások különböztetik meg a többi nyugati államtól. Külföldi szemmel egészen apró-cseprőnek tűnő ügyekben is népszavazást írnak ki, évente akár többször. 2011-ben a fegyvertartás korlátozásáról szóló népszavazás nagyon is fontos volt, hiszen az ország évszázados hagyományait állította a szembe a közkézen forgó lőfegyverek jelentette veszélyekkel.

A szavazást kezdeményezők azt kívánták volna elérni, hogy létesítsenek országos fegyvernyilvántartást, és a hadsereg tagjainak tulajdonában levő fegyvereket helyezzék el nyilvános fegyverraktárakba. A szavazáson aztán simán elbuktak ezek a célok, a szavazók jó része láthatóan a fegyvertartási jogokért küzdő lobbicsoportok érvelésével értettek egyet, írja a The Atlantic.

„Ez az állam és a polgárok közötti bizalom kérdése. A polgár ugyanis nemcsak polgár, hanem katona is egyben – nyilatkozta a szavazás idején a Pro Tell fegyvertartási jogokért kampányoló szervezet alelnöke. – Az otthon tartott fegyverek biztosítják leginkább, hogy elkerüljük a diktatúrát. Csak a diktátorok akarják elvenni a fegyvereket az emberektől.”

Svájcban minden 18 és 34 év közötti férfi sorköteles, és a besorozott katonák haza is vihetik a fegyvereiket. Ez a hagyomány az esetlegesen támadó hadseregek elleni védelem érdekében alakult ki még az 1871-es francia–porosz háború idején. De a világháborúk alatt is félő volt, hogy a háborús felek nem tartják tiszteletben Svájc függetlenségét. 

Részben a katonai tradíciókkal is magyarázható, hogy az országban nagy kultuszuk van a fegyvereknek. Már általános iskolás korban megtanulhatnak a gyerekek lőni, népszerűek a céllövőversenyek. Svájcban a világon a harmadik legmagasabb a fegyvertartó közemberek aránya, csak az Egyesült Államokban és Jemenben van több fegyver közkézen a népességre vetítve.

Mégsem gyakoriak a tömegvérengzések, utoljára 2001-ben tört be valaki Zug kanton egyik tanácsába, és megölt tizennégy embert. Azt látni kell, hogy bár Svájcban valóban igen magas a fegyvertulajdonosok aránya – egy fegyver jut minden lakosra –, ez a szám még mindig jóval alacsonyabb, mint Amerikában, ahol több fegyver van, mint ember. Ugyanakkor azt sem lehet állítani, hogy a polgárok által birtokolt fegyverek és a fegyverrel elkövetett emberölések – és öngyilkosságok – között nincs összefüggés, hiszen a népességre vetítve ezekből Svájcban van a legtöbb egész Európában. Amerikában viszont még a svájcinál is háromszor több.

A The Washington Post szerint az amerikai és a svájci tömeggyilkosságok gyakorisága közötti különbségek az emberek mentálhigiénés monitorozására vezethetők vissza. Noha Svájcban normális esetben viszonylag egyszerűen kaphat fegyvert az ember, ez korántsem jelenti azt, hogy minden őrültnek adnak puskát. A hatóságok pontos listát vezetnek azokról az emberekről – nagyjából kétezren vannak rajta –, akiknél felmerül a gyanú, hogy erőszakos bűncselekményt követhetnek el. Megfigyelés alatt tartják őket, rendszeresen razziáznak náluk, a fegyvereiket elkobozzák. A hadsereg – amely tehát kötelező az összes férfi számára – felér egy átvilágítással és környezetvizsgálattal. Így az állam pontos ismeretekkel rendelkezik azokról, akik veszélyesek lehetnek.

Svájcban a teljesen automata fegyverek kivételével szinte minden megvásárolható, de minden vevőnek alá kell vetnie magát a kötelező ellenőrzésnek. A kantonok kivételt tehetnek azokkal a kérvényezőkkel, akiket valamilyen okból veszélyesnek ítélnek. Például azok a bevándorlók, akik „problémás” országból érkeztek – a Balkánról, a Közel-Keletről vagy Észak-Afrikából –, teljesen esélytelenek, hogy engedélyt kapjanak fegyvervásárlásra, hiába van tartózkodási engedélyük.