Az ukrán alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogait kiszélesítő, 2012-ben életbe lépett nyelvtörvényt – tette közzé döntését a testület. Az MTI tudósítása szerint az alkotmánybíróság indoklása úgy szól, hogy a jogszabály azért alkotmányellenes, mert a házszabály megsértésével fogadta el a törvényhozás. A testület a jogszabály tartalmát nem vizsgálta.
A döntés nyomán a nyelvtörvény hatályát veszti – mutatott rá a sztrana.ua hírportál, hozzátéve, hogy így mostantól nincs jogszabály Ukrajnában, amely szabályozná a nyelvhasználatot.
A Kárpátinfó.net kárpátaljai hírportál cikke ukrán forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a kijevi alkotmánybíróság évek óta halogatta a határozat elfogadását e tárgyban, parlamenti képviselők egy csoportja még 2014-ben kérte a nyelvtörvény hatályon kívül helyezését.
A 2012-ben elfogadott nyelvtörvény a még a Szovjetunióban, 1989-ben elfogadott jogszabályt váltotta fel. A törvény tizennyolc ukrajnai nyelvet regionális vagy kisebbségi nyelvvé nyilvánított, köztük a magyart. Ez azt jelentette, hogy azoknak a közigazgatási egységeknek – megyéknek, járásoknak, települési önkormányzatoknak – a területén, ahol egy vagy több kisebbségi nyelv anyanyelvi beszélőinek az aránya elérte a tíz százalékot, az ukrán mellett a kisebbségi nyelvet is használhatták a hivatalokban és az önkormányzatoknál.
A Kárpátinfó.net áttekintése szerint a 2012-ben megszavazott nyelvtörvény eltörlésére már négy évvel ezelőtt is kísérletet tett a hatalom. Amikor 2014. február 22-én Viktor Janukovics államfő elmenekült Ukrajnából, az új parlamenti többség másnap, február 23-án Vjacseszlav Kirilenko képviselő előterjesztésére jogszabályt fogadott el a Janukovics-rezsim alatt elfogadott jogszabály eltörléséről.
Az államfői posztot és a házelnöki tisztséget akkor egy személyben ideiglenesen betöltő Olekszandr Turcsinov azonban az országban kialakult válsághelyzetet mérlegelve öt nappal később úgy döntött, hogy nem írja alá a 2012-es nyelvtörvényt hatályon kívül helyező dokumentumot. Az állami nyelvpolitika alapjairól 2012-ben meghozott törvény ezért maradhatott máig hatályban.