Washington szerint Kína fenyegeti a Monroe-doktrínát

Tillerson amerikai külügyminiszter aggályait fejezte ki Peking fokozódó jelenlétével kapcsolatban.

Felmerül tehát a kérdés, okkal aggódik-e Washington a küszöbön álló kínai befolyás miatt? Vang Ji (Wang Yi) kínai külügyminiszter Chilében kezdte az idei évet, januári látogatása során a térséget tömörítő Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségének (CELAC) találkozón vett részt Santiagóban. Vang arra biztatta szövetségeseit, csatlakozzanak a kínai globális geopolitikai tervhez, az Egy övezet egy Úút (OBOR) kezdeményezéshez. A 33 latin-amerikai és karibi országgal aláírt Santiago-deklarációban az infrastrukturális beruházásokra helyezte a hangsúlyt, de kitért a bezárkózó Egyesült Államok számára provokatív politikai ügyre, a klímavédelemre is. 2015-ben pedig Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök pedig a CELAC közösség pekingi találkozóján 250 milliárd dollárnyi kínai tőkét ajánlott fel, amit 2025-ig juttatnának a térségbe, az OECD legújabb elemzésében az áll, 2003 óta összesen 110 milliárd dollár kínai tőke áramlott a térségbe. A csillagászati összegeket persze megalomán ötletek kísérték. 2013-ban Nicaragua egy 40 milliárd dolláros beruházást jelentett be, a kínai tőkéből épített hajózási útvonal a Panama-csatornával azonos funkciót látna el. Brazília és Peru kínai tőkéből az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő vasútvonal építését kezdeményezte, de csatornát építene Kolumbia is. Ahogyan azonban arra a Boston Egyetem tavalyi tanulmánya felhívja a figyelmet: bár kínai cégek egyre nagyobb összegben fektetnek be a térségbe, a stratégiai infrastrukturális beruházásokban az első kapavágás még sehol nem történt meg.