Szárazság, túlnépesedés, terrorizmus – csak néhány ok azok közül, amelyek tömeges elvándorlásra kényszerítik Fekete-Afrika legszegényebb népeit. Miközben a kontinens egyes gazdaságai, mint például Elefántcsontpart vagy Nigéria afrikai mércével mérve szépen fejlődnek, sok országból százezres, milliós nagyságrendű az elvándorlás. Hogy milyen méretekről beszélünk, azt jól mutatja a Pew Research Center legújabb kutatásának eredménye, mely alapján 2010 és 2017 között Szíriát leszámítva 9 szubszaharai országból keresték legtöbben boldogulásukat más országban.
Ebben a hétéves időszakban csak önmagában a külföldön élő dél-szudániak száma több mint négyszeresére emelkedett, de rengetegen mentek el Ruandából, Eritreából vagy éppen a Közép-afrikai Köztársaságból is. A Pew számításai szerint nagyjából 25 millió fekete-afrikai élt 2017-ben távol a szülőföldjétől, ami a régió teljes népességéhez képest (770 millió ember) nem tűnik nagy számnak. Ám nem csak az elvándorlás mértéke növekszik, de láthatjuk azt is, hogy az Európai Unió még a jelenlegi helyzettel is csak hatalmas nehézségek árán tud megbirkózni.
Hozzá kell tenni: amit a kontinensünkön látunk a fekete-afrikai migrációból, az csak a jéghegy csúcsa. Az összes szubszaharai migráns 68 százaléka ugyanis környékbeli országokban telepszik le, és mindössze 17 százalékuk él jelenleg Európában. És miközben a hírek mifelénk tele vannak a líbiai menekülttáborokban készített, túlzsúfoltságról és embertelenségről tanúbizonyságot tevő képekkel, valójában a teljes fekete-afrikai migráció 10 százaléka sem érinti Észak-Afrikát, közvetve pedig – minthogy kontinensünkre a legtöbben Líbián keresztül próbának átjutni – Európát. Idén egyébként – az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint – eddig nagyjából tízezer-ötszázan érkeztek tengeri úton Európába.
Noha minden kampányszlogen ellenére a pár évvel ezelőttinél jelenleg jóval kisebb a migrációs nyomás dél felől, hiszen 2015-ben még egymillióan jöttek a tengeren át, tavaly pedig már csak 172 ezren, pár éven belül könnyen kritikus ponthoz érkezhetünk.
A szubszaharai régió lélekszáma rohamosan emelkedik, 2050-re elérheti a kétmilliárdot is. Ez egyre több munkaképes korú embert jelent, ezzel pedig a gazdaság bővülése nem tudja tartani a lépést, és képtelen munkát adni mindenkinek. A növekvő mennyiségű, de kihasználatlan munkaerő pedig gyakran a világ legfejlettebb gazdaságaiban próbálna szerencsét, a földrajzi közelség miatt főként Európában, kisebb részben pedig Észak-Amerikában. Minderre csak rátesz egy lapáttal az a hatalmas szakadék, ami az afrikai és az európai fizetések között tátong.
Ám míg a migráció gazdasági okait Európa és a világ többi fejlett régiója segélyezéssel vagy együttműködési programokkal ideig-óráig enyhíteni tudja, a klímaváltozással, mely szintén rengeteg afrikait kényszerít szülőföldje elhagyására, már nehezebb kezdeni valamit. A felmelegedés miatt Afrika újabb és újabb területei válnak lakhatatlanná, de legalábbis mezőgazdaságilag megművelhetetlenné, ráadásul a szélsőséges időjárási jelenségek is egyre gyakoribbak. Egy tavaly megjelent kutatás egyértelmű párhuzamot mutatott ki az Európába irányuló migráció és a klímaváltozás között. A Science magazinban publikált anyag szerint mindig azokban az években indultak többen útnak észak felé, amelyekben az időjárás is kedvezőtlenebb volt.
