A Nagy-Britannia legszegényebb családjaiból származó, különböző etnikumú gyerekeket szerteágazó módon segítő brit tanárnő, Andria Zafirakou nyerte el idén a világ legjelentősebb, egymillió dollárral (253 millió forint) járó pedagógusdíját, a Global Teacher Prize-t, amelyet vasárnap adtak át Dubajban.
A London külső részén fekvő Brent kerületben, a szigetország egyik etnikailag legsokszínűbb régiójában működő Alperton közösségi iskola tanárnője amellett, hogy művészetet tanít a gyerekeknek, együtt utazik velük a buszon, reggelente az iskola bejáratánál köszönti őket, és kapcsolatot tart a szüleikkel, ezzel biztosítva védelmet és nyugalmat a tanítványaiknak egy olyan kerületben, ahol az egyik legmagasabb a gyilkosságok aránya az országban.
A 39 éves Zafirakou diákjainak egy része Nagy-Britannia legszegényebb családjaiból származik, és szüleik gyakran nem is beszélnek angolul. „Mindig nagyszerű, amikor az ember a saját anyanyelvükön köszönti ezeket a gyerekeket, automatikusan mosolyt csalva az arcukra és kapcsolatot teremtve velük” – mondta Zafirakou.
A görög felmenőkkel rendelkező, de Londonban született Zafirakou az első brit tanár, aki elnyerte a tekintélyes díjat. Theresa May brit miniszterelnök videoüzenetben gratulált a díjazottnak a vasárnapi ceremónián.
„Ahhoz, hogy az ember remek tanár legyen, rugalmasságra, találékonyságra és óriási szívre van szükség. Ön mindezen tulajdonságok birtokában tanítja a gyerekeket nap mint nap. Köszönünk mindent, amit eddig tett és tesz továbbra is” – mondta May.
Köszönőbeszédében Zafirakou remek dolognak nevezte az iskola tanulóinak sokszínűségét, és elmondta, hogy bár a diákok olyan zsúfolt otthonokban élnek, ahol nehéz csendes zugot találni a tanuláshoz, és sokuknak még a testvéreikről is gondoskodniuk kell az iskola után, mindannyian arra törekszenek, hogy jól teljesítsenek a tanulmányaikban.
„Ami igazán nagyszerű dolog, az az, hogy bármi is történjék otthon, bármi is hiányozzon az életükből vagy okozzon nekik fájdalmat, ez az iskola az övék” – fogalmazott a tanárnő, hangsúlyozva, hogy a gyerekeknek szóló iskolai művészeti programok indítása azért fontos, mert segít nekik kreatívan gondolkodni és rugalmasságra, kitartásra tanítja őket. A díjjal járó egymillió dollárt éppen ezért olyan közösségi projektre akarja fordítani, amely a kreativitást ünnepli.