Az északon fekvő japán kikötővárosban, Niigatában élő Jokota család egy átlagos hétköznap reggelre ébredt. A szülők gyorsan megetették három gyereküket, a nyolcéves ikreket és a tizenhárom éves lányukat, majd reggeli után a nagyobb gyerek, Megumi Jokota iskolába ment. 1977. november 15-e volt, a család akkor látta utoljára a fiatal lányt. Tanítás után Megumi tollaslabdaedzésre ment, majd elindult haza, pár száz méterre házuktól azonban fekete ruhás emberek megtámadták. Hiába védekezett, megragadták őt, és egy hajó fülkéjébe zárták.
Megumi az egyike annak a tizenhét japán állampolgárnak, akiknek elrablását Észak-Korea elismerte az idők folyamán. Tokió azt gyanítja, a szigetországtól nyugatra fekvő diktatúra sokkal több embert raboltatott el a hetvenes és nyolcvanas években Japánból, akár száznál több állampolgár is szóba került. Hogy miért, az máig sem teljesen tisztázott. Phenjan magyarázata szerint az elrabolt japánokat észak-koreai kiképzőbázisokra hurcolták, ahol a tengerentúlra készülő kémeknek kellett megtanítaniuk a japán nyelvet és szokásokat, illetve a beszivárgáshoz felhasználták személyazonosságukat. Volt azonban olyan emberrabló, aki a japán hatóságoknak vallva elmondta, sok fiatal lány az Észak-Koreában megbújó kommunista japán terroristák feleségeiként végezte.
Megumi szülei persze ebből semmi sem sejtettek. A lány eltűnéséről pletykált a környék, újságcikkek különböző összeesküvés-elméletekkel magyarázták a misztikus esetet. Húsz évnek kellett eltelnie, hogy bebizonyosodjon: Megumit nem ufók, hanem észak-koreai ügynökök rabolták el. 1997 januárjában egy dezertált észak-koreai hírszerző beszélt egy elrabolt japán lányról, és a személyleírás alapján Megumi volt az. 2002-ben Koizumi japán miniszterelnök Phenjanba látogatott, ahol elsők között szerepelt az elraboltak ügye. A remeteállamot akkor vezető Kim Dzsongil végül elismerte az akciókat és bocsánatot kért. Később Phenjan azt állította, hogy Megumi öngyilkos lett, a hatóságok rendelkezésére bocsátott maradványok DNS-mintái azonban nem egyeztek a lányéival. A lány fiútestvérei továbbra is kampányolnak Megumi elengedése mellett, erre azonban egyre kisebb a remény. Az NBC-nek tavaly adott interjúban Tecuja Jokota elmondta, bár továbbra sincs bizonyíték arról, hogy nővére életben volna, elképzelhetetlennek tartja, hogy öngyilkosságot követett volna el.
Tokió nyomására 2002-ben a tizenhét japán fogolyból ötöt hazaengedett Phenjan. Közöttük volt Kaoru Hasuike és felesége, akiket szintén a Japán-tenger partján raboltak el. Egy karneválon történt, 1978 nyarán, mikor négy férfi tüzet kért a joghallgató Kaurótól. Mikor a közelükbe lépett, az egyik férfi hátulról leütötte, majd perceken belül egy hajókabinban találta magát. Az Észak-Koreában eltöltött következő több mint húsz év történetéről a férfi később könyvet írt. Mikor Phenjanban kihallgatták, őrzői közölték vele: a szembenállás egyenlő az öngyilkossággal, fogadja el a sorsát. Elmondták, hogy egy nemes célra választották ki, a Koreai-félsziget egyesítésében fog segíteni nekik. A hírszerzésnek dolgozik majd, ha akarja, egy napon ő is észak-koreai kém lehet. Kihallgatói azzal motiválták Hasuikét, hogy ha segíti a rezsim céljait, Japán meghódítása után az új japán kormány egyik vezetője lehet.
Pár nappal később találkozhatott barátnőjével, Jukikóval, akit feleségül vehetett. A házaspár később Phenjan külvárosában, egy elkerített lakóparkban élte életét. Minden hétfőn kaptak egy csomag japán újságot és magazint: egyes cikkeket a cenzorok kisatíroztak, másokat bekarikáztak, ezt kellett lefordítaniuk koreaira.
Mikor 2002-ben, egyes japán állampolgároknak engedélyezték, hogy hazalátogassanak, a Hasuike házaspár nem tért vissza Észak-Koreába. A fogság idején született gyerekeiket 2004-ben szintén hazavihették Japánba.
Ők a szerencsések közé tartoztak, sok japán állampolgár sorsa azonban máig nem ismert. Phenjan azt állítja, hogy az öngyilkosságot elkövetett Megumi Jokotán kívül hét másik japán állampolgár hunyt el az évek során. Tokió azonban kételkedik s továbbra is az elhurcoltak kiadatását kérik.
A japán kormány szintén követeli, hogy Phenjan legyen őszinte valamennyi emberrablási ügyben, vagyis ismerje el több túsz létezését. Tokió harmadik követelése, hogy Észak-Korea adja ki azokat a japán bűnözőket, akik segítettek részt venni állampolgáraik elrablásában.
Az évtizedek óta húzódó diplomáciai ügyben bármilyen pozitív fejlemény nagy eredménynek bizonyulna. Ezért kérdéses, Japán hogyan viszonyul az elmúlt hetekben zajló, Dél- és Észak-Korea közötti közeledéshez. Év eleje óta mutatkoznak az enyhülés jelei a Koreai-félszigeten, Phenjan számos békülékeny gesztust tett, amelyeket Szöul kedvezően fogadott. Mun Dzsein dél-koreai államfő a tervek szerint április végén találkozik Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel az országaikat elválasztó demarkációs vonalon, májusban pedig Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke ülhet tárgyalóasztalhoz az abszolút ellenségként számon tartott északi vezetővel.
Szöul delegációja hétfőn érkezett Tokióba, hogy az Észak-Koreai válság fejleményeiről beszéljenek. Taro Kono japán külügyminiszter túláradó optimizmussal beszélt az eddigi eredményekről, mint mondta, „csoda születése előtti pillanatnak” lehetünk tanúi a Koreai-félszigeten. A szép szavakon túl ugyanakkor Japán még nem engedékeny. A látogatás során Dél-Korával megegyezett abban, hogy addig fenntartják a maximális nyomást Észak-Koreán, amíg valódi lépéseket nem tesz a rakéta- és atomprogramját illető aggodalmak eloszlatására. Tokió egyben felajánlotta, hogy szükség esetén pénzügyi forrásokkal segíti a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzéseit. A találkozót követő sajtótájékoztatón Kono nem részletezte, hogy pontosan mit várnak el Phenjantól, az elrabolt japán állampolgárok ügye ugyanakkor szóba került. A külügyminiszter közölte, amerikai és dél-koreai együttműködéssel szeretné megoldani az Észak-Korea által évtizedekkel ezelőtt, hírszerzési céllal elrabolt japán állampolgárok ügyét.
