Miközben a Franciaország határain túl hosszú évtizedek alatt általános előítéletté vált, hogy a Párizsban egy kávét is lehetetlen küldetés angolul rendelni, Emmanuel Macron elnök nemrég komoly intézkedéstervet mutatott be annak érdekében, hogy a francia nyelv globális pozícióját erősítse – egyszerűen fogalmazva, hogy a világon minél többen beszéljenek franciául.
Macron ötletei között szerepel a francia nyelv oktatásának még jelentősebb finanszírozása külföldön, különös tekintettel az afrikai kontinensre, jobban támogatnák majd a kreatív és kulturális ipart, valamint vonzóbbá tennék Franciaországot a reménybeli cserediákok számára. És akkor még nem beszéltünk olyan gyakorlati tervekről, mint az országba érkező menekültek franciaoktatása.
Párizs a francia nyelv terjesztését régóta kulcsfontosságúnak tekinti, ennek okai kézenfekvőek: a közös nyelv szorosabb együttműködésekhez vezethet, a kulturális kapcsolatok pedig felhasználhatóak a gazdasági kapcsolatok erősítésére. Márpedig rengeteg olyan francia cég van, amelyiknek jól jön néhány tízmillió fős új piac.
Nem véletlen az sem, hogy külön kiemelik Afrika szerepét. Egykori gyarmatbirodalom nyelveként a fekete kontinens számos országában elterjedt a francia, a hozzáértők úgy számolnak, főként az ottani népességemelkedés okán a ma a világon 275 millió emberből álló, franciául beszélő közösség az évszázad közepére 700 milliósra dagadhat. Ezért azonban Párizsnak is tennie kell, hiszen az egykori kolóniák egy részével máig fennálló, gyarmati korból megmaradt feszültség könnyedén vezethet odáig, hogy ezek az országok elfordulnak a francia nyelvtől, így csökkentve a párizsi diplomácia hatását.
Párizs végső célja nyilvánvalóan a francia olyan mértékű elterjesztése lenne, hogy az a világ legtöbbek által beszélt nyelve legyen, ezzel visszaszerezve annak vezető szerepét a diplomáciai és kulturális, valamint gazdasági életben. A XIX. század arisztokráciája a világ számos országában a franciát használta a társalgásra – állítólag a cári Oroszországban még Tolsztoj és társai is így kommunikáltak.
És hogy mennyi az esély ennek a visszatérésére? A régi dicsőség helyreállítására gyakorlatilag semmi, sőt, néhány optimista jóslat ellenére – melyek, főleg az afrikai „robbanás” okán, reálisnak látják ezt a célt – az a cél sem tűnik elérhetőnek, hogy a franciát beszéljék a legtöbben a világon.
Bár lehetetlen pontosan megmondani, mely nyelvet hányan beszélik összesen, az biztosnak tűnik, hogy a mandarin nagyjából 960 millió ember anyanyelve, és nagyjából 200 millióan második nyelvként használják. Ezzel szemben az angol, bár „csak” 400 millió embernek első, addig csaknem egymilliárdnak második nyelve. Az Ethnologue évenkénti nyelvi összesítés szerint a harmadik helyen áll a spanyol – első és második nyelvként összesen 661 millióan beszélik.
A francia jelenleg csak a tizedik a beszélt nyelvek sorában, ráadásul az angolt az egyre növekvő népességű Indiában is sokan használják. A szubkontinensen 23 hivatalos nyelv van, közülük a központi kormánynál a hindi mellett az angol a bevett. Számos esetben, ha két különböző anyanyelvű indiai találkozik, az angol természetes közvetítő nyelv kettejük között. A francia a kínait sem körözné le egykönnyen, mert – bár a külföldiek tömegesen nem tanulnak mandarint, és Kína népessége is csökken – messze nem olyan mértékű a demográfiai hanyatlás, hogy önmagában lehetővé tegye.
Ennek ellenére kár lenne lebecsülni Franciaország vonzerejét. Párizs még mindig a legfontosabb turisztikai célpontnak számít, az Eiffel-tornyot pedig mindenki ismeri. Évről évre rengeteg a cserediák, a francia cégek pedig világszínvonalú termékeket tudnak gyártani – még ha a francia autók esetében erről nincs is teljes egyetértés.
