Húsz nappal a választások után az olasz parlament alsó- és felsőháza elnökre talált. Története során először kaparintotta meg a képviselőházat a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S), a szenátus pedig Berlusconi Hajrá, Olaszország! (FI) pártjáé lett. Az elnökök megválasztása csak a különböző pártok előzetes megegyezésének köszönhető, ugyanis a március negyedikei parlamenti választásokon egy párt sem érte el a kormányázáshoz szükséges többséget. A jobbközép koalíció együttesen 37 százalékot nyert el, de az erőviszonyok megfordultak a szövetségen belül. Berlusconi pártja csupán 14 százalékot zsebelt be, míg Matteo Salvini egykori Északi Ligája (ma csak Liga) megnégyszerezte öt évvel ezelőtti eredményét 17 százalékával. Ezzel szemben a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) ugyan csak 32 százalékot szerzett, ám azt minden más párttól külön, egyedül érte el.
Rögtön világossá vált, hogy e két „győztes” formáció párbeszédén múlik, hogy Olaszország tud-e majd kormányt alakítani. Az elmúlt hetekben folyamatos tárgyalások folytak a pártok vezetői között. A jobboldali koalíció már ekkor két részre szakadt. Matteo Salvini egyre inkább az M5S felé tekingetett: „ezekben a napokban többet beszélek telefonon Di Maióval (az M5S vezetője), mint anyámmal” – nyilatkozta sajátos stílusában Salvini. A balközép Demokrata Párttal (PD) kapcsolatban viszont több fórumon kijelentette, hogy „az olaszok nem azért szavaztak meg minket, hogy az előző kormánnyal lépjünk koalícióra”. Berlusconinak annyira nem lett volna ellenére a jobb-baloldali nagykoalíció, viszont pártja leszereplése után szavának erőssége jóval alábbhagyott. Az M5S tőle szokott módon mindennap mást mondott: egyik nap szövetséget kötött volna mindenkivel, másnap senkivel.
Bár a múltban kígyót-békát kiabált egymásra a két populista pólus, ma egyre inkább egy Liga–M5S-tengely képe körvonalazódik. A tény, hogy meg tudtak állapodni a parlament elnökeiről, az első lépés egy koalíció megalakítására. Ennek az egységnek az első áldozata Berlusconi. A múlt pénteken kezdődő elnökválasztáson az előzetes megegyezés alapján a felsőház elnökének a Berlusconi által kijelölt Paolo Romanit kellett volna megválasztani (FI). Tudva azonban, hogy Romanit a múltban egy perben elítélték, az M5S kijelentette, hogy nem szavaz rá. Az alsóházban három, míg a felsőházban egy voksolási körben egy-két cédula kivételével mindegyik politikus húzta az időt, „fehér”, azaz „üres” cédulákat adtak le. Péntek este azonban nem várt fordulatot vettek az események. Előzetes bejelentés és egyeztetés nélkül, ellentmondva koalíciós partnerének, Berlusconinak, Salvini nyíltan egy másik szenátor mellett adta le a voksát. Hirtelen a Liga fehér szavazólapjai mind megteltek egy új jelölt, Anna Maria Bernini nevével. A szintén FI-s politikus rögtön lemondott a jelöltségről, nem akarta, hogy rajta múljon a jobbközép egység. Berlusconi teljesen kikelt magából, a koalíció felbontásával fenyegetőzött. Az FI kezdeményezte, hogy függesszék fel az elnökválasztási procedúrát, amit a parlament nem fogadott el. Salvini viszont teljes meggyőződéssel, higgadtan nyilatkozott: „a Liga meg kívánja oldani ezt a patthelyzetet, az országnak egy működő parlamentet akar biztosítani.”
Éjszaka aztán olyan megoldás született, mint amilyet egy ismeretlen graffitiművész festett a parlamenttől pár méterre a falra. A Brezsnyev–Honecker-csók által inspirált falfestmény az M5S-es Luigi Di Maiót és Matteo Salvinit teszi képe főszereplőivé. Az olasz politika két új vezetője éjszaka megállapodott a nevekről, a szombati szavazás csak egy formalitás volt ezután. A felsőház elnöke végül abszolút többséggel Elisabetta Casellati (FI), az alsóházé pedig hasonló eredménnyel Roberto Fico (M5S) lett. Az FI tehát megkapta a szenátust, a M5S a képviselőházat, a Liga viszont még semmit. Valószínű, hogy a mindenki számára új, „mediátor” szerepben tündöklő Salvini egyenesen a kormányfői székre hajt. Ugyanakkor felmerül a kérdés: megelégszik a M5S egy parlamenti elnökséggel?
