Két éve még Nobel-békedíjjal kitüntetett sikertörténet volt a hírhedt kolumbiai gerillaszervezet, a Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői (FARC) lefegyverezése és feloszlatása. Úgy tűnt, a békeszerződés működik: ennek értelmében az őserdőben bujkáló gerillák letették a fegyvert. Akkor nyolcezer lőfegyvert és egymilliónál is több töltényt adtak át az ENSZ-nek és a kolumbiai kormánynak, majd a társadalomba való visszailleszkedést segítő demobilizációs zónákba költöztek. A problémák azonban máris kezdenek visszatérni. Akadnak ugyanis, akik folytatják a harcot, és továbbviszik az üzletet is. Hogy a konfliktusnak koránt sincs még vége, jól jelzi az idén február végén Észak-Santander megyében robbanószerkezettel elkövetett támadás, amiben öt kolumbiai katona meghalt és tíz megsebesült.
Merthogy a FARC nem csak politikáról, de legalább annyira az üzletről is szólt. Éveken keresztül maffiamódszerekkel finanszírozta a tevékenységét; emberrablás, zsarolás és kokaincsempészet voltak fő bevételi forrásai. A gyakorlatilag monopolhelyzetben lévő – becslések szerint befolyását az ország legalább egyharmadára kiterjesztő – szervezet megszűnésével most újak próbálják betölteni az űrt, amit a FARC hagyott maga után. A kokaincsempészet üzletét valaki mindenképp átveszi, hiszen ez a bevételi lehetőség a legjövedelmezőbb Kolumbia szegényebb részein. Az ország nyugati részén található San José folyó a csempészek és termelők központja, ellenőrzéséért egyszerre több banda is háborúban áll. A FARC-hoz hasonlóan baloldali ideológiát hirdető, már a 60-as évek óta működő Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN), valamint az Úsugas néven ismert, egy rosszul sikerült demobilizációs kísérletből született jobboldali banda uralja a folyó egy-egy szakaszát. Ők harcolnak is egymással a déli területekért, mialatt a kormányzat a FARC lefegyverzéséhez hasonló stratégiát követve hol szembeszáll, hol ideig-óráig megtartott tűzszüneteket köt a gerillákkal.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a demobilizációs zónák működése is problémás. Az egykori gerillák és családtagjaik számára létrehozott reintegrációs program a beszámolók szerint nem megfelelő. A terrorszervezet veteránjai közül sokan térnek vissza a dzsungelbe, és csatlakoznak újból valamilyen lázadócsoporthoz, mert nem találnak munkát, vagy nem lelik helyüket a társadalomban. Vannak, akik saját vállalkozás beindításával kísérleteznek, de mivel a FARC marxista ideológiáján nevelkedtek, fogalmuk sincs a piacgazdaság vagy a vállalkozás működéséről.
Időközben a FARC katonai demobilizálódása legitim politikává változott, a szervezet vezetői változatlan néven pártot alapítottak, és bejelentették indulásukat az idén márciusban esedékes parlamenti választásokon. A párt a vidéki szegények megsegítését tűzte zászlajára, mindezt korrupció- és privatizációellenes, illetve multinacionális vállalatokkal szembehelyezkedő baloldali–marxista propagandával kísérve. Támogatottságuk ugyanakkor meglehetősen alacsony, sőt a parlamenti választásokat követő májusi elnökválasztáson az egykori gerillavezér, Rodrigo Londono – becenevén „Timochenko” – is visszamondta indulását, miután a héten komoly szívműtéten esett át.
