Bocsánatkérést követel Namíbia Berlintől

Namíbiai parlamenti küldöttség érkezett Berlinbe, hogy rendezze végre a kormánnyal a német gyarmattartók több mint száz éve elkövetett atrocitásainak ügyét a nama és a herero nép ellen. Németországból eddig harapófogóval sem lehetett bocsánatkérést kihúzni.

A népirtásról a mai nemzedékek sem feledkeztek meg Fotó: Reuters

A múlt század legelején, 1904 és 1908 között az akkori Német Délnyugat-Afrikában – a mai Namíbiában – állomásozó német gyarmati hadsereg kegyetlenül vérbe fojtotta a nama és herero népcsoportok felkelését, férfiak, nők és gyerekek tízezreinek lemészárlásával.

Namíbia éveken keresztül próbálta Berlinnél elérni, hogy ismerje el népirtásnak a két etnikum ellen elkövetett atrocitásokat, ám a német kormány csigalassúságú tempóban kezdett az ügy kezelésébe, s ez gyakran felingerelte a namíbiaiakat, különösen a legjobban érintett közösségeket.

A népirtásról a mai nemzedékek sem feledkeztek meg
Fotó: Reuters

Most namíbiai törvényhozók csoportja érkezett Berlinbe, hogy újfent megkíséreljenek megállapodásra jutni a német parlament 1989-es határozata alapján, amely szerint politikai és történelmi felelősséget kell vállalni a népirtásért, ám ennek tényét csak az akkori berlini kormány ismerte el – vázolja röviden a helyzetet a Deutsche Welle híroldal.

Hosszú éveken át nem sok minden történt az ügyben. Tavaly nyáron Namíbia amerikai bíróságon próbált elégtételt, illetve pénzbeli jóvátételt szerezni a népirtások miatt a már akkor is évek óta húzódó ügyben. A német kormány azonban semmilyen együttműködési szándékot nem mutatott, például képviselői nem jelentek meg az előkészítő megbeszéléseken sem, sőt a hivatalos bocsánatkérés is elmaradt a német császári csapatok kegyetlenkedései miatt.

Annyit sikerült elérni, hogy tavaly ősszel a német kormány átadta néhány, több mint száz éve megölt nama és herero férfi és nő földi maradványait a délnyugat-afrikai államnak. A holttesteket akkoriban faji alapú tudományos kísérletekhez szállították Németországba, s a maradványokat múzeumokban, egyetemeken, kórházakban bedobozolva tárolták évtizedekig. Vekuii Rukoro namíbiai ügyvéd és politikus, a hererók szószólója éles szavakkal ostorozta a fél évvel ezelőtti berlini átadási ceremóniát. – Népirtás. Mi otthon ennek hívjuk. Így hívja a német parlamenti ellenzék, a német közvélemény és a világ közvéleménye is.

Az a néhány ember, aki öt év kínkeserves tárgyalásai után sem jutott erre a következtetésre, a német és a namíbiai kormányban ül. Valami nem stimmelhet velük – dohogott. – Egy dologban egység van nálunk: mindannyian azt követeljük, hogy Németország ismerje el, népirtást követett el hazánkban. Ezért bocsánatot kell kérniük és kártérítést kell fizetniük – tette hozzá egy másik képviselő, Manase Zeraek. Berlin konokul visszautasítja, hogy kártérítést kellene fizetnie.

Ruprecht Polenz, a Namíbiával tárgyaló delegáció vezetője ezt már három évvel ezelőtt leszögezte, s azóta sem változott a hivatalos vélemény: „A német kormány álláspontja szerint a népirtás kifejezés használata nem jár kártérítés iránti jogi kötelezettségvállalással, inkább csak politikai és morális elégtétel a sebek begyógyítására.” Berlin azzal érvel, hogy Namíbia 1990-es függetlenné válása óta Németország eurómillió­kat fordított volt gyarmata fejlesztési támogatására, „ami minden namíbiainak javára vált”.

A németek egyébként 1884-ben gyarmatosították a túlnyomórészt bantuk lakta területet Német Délnyugat-Afrika néven, uralmuk 1915-ig tartott. Ekkor, az első világháború második évében a Dél-afrikai Uniót a brit domínium csapatai szállták meg, majd a dél-afrikaiak a Népszövetségtől mandátumterületként megkapták a terület igazgatását. 1920-tól a Népszövetség, majd 1946-tól az ENSZ mandátumterülete volt, Dél-Afrika kormányozta egészen az 1990. március 21-én kikiáltott függetlenségig.