Megoldást sürgető országos válságként írta le az amerikai-mexikói határon kialakult helyzetet és emlékeztetett arra, hogy már csak tíz nap van hátra a kormányzat teljes működésének biztosításához szükséges újabb szavazásig. Felszólította a törvényhozókat, hogy állapodjanak meg a finanszírozáshoz szükséges összeg és a déli határbiztonság megteremtésének megszavazásában. „Itt az ideje, hogy a kongresszus megmutassa a világnak: elkötelezett az illegális migráció megállítása iránt” – fogalmazott.
„A bevándorlási politika rendezése morális kötelezettség” – hangoztatta és megismételte régi álláspontját, miszerint híve annak, hogy az Egyesült Államok befogadjon bevándorlókat, de ezeknek az embereknek törvényes úton kell az országba érkezniük.
Az illegális bevándorlásról úgy fogalmazott, hogy annak árát a tisztességesen dolgozó amerikai polgárok fizetik meg részben munkahelyük elvesztésével, részben pedig a közbiztonság romlásával. Az elnök hangsúlyozta, hogy az illegális bevándorlókkal emberkereskedők és fiatal nőket futtató bűnözők érkeznek az Egyesült Államokba, egyúttal utalt arra, hogy – elsősorban New Yorkban – olyan bűnbandákat számoltak fel, melyeknek tagjai illegálisan tartózkodtak az országban.
Donald Trump a belpolitikában kétpárti együttműködést szorgalmazott és elvetette a „bosszúállás politikáját”. Együttműködésre, az évtizedek óta tartó politikai patthelyzet feloldására sürgette a politikai élet szereplőit. „Kötelezzük el magunkat amellett, hogy Amerika nagyszerű lesz” – mondta és leszögezte, hogy az Egyesült Államok „nyerésre áll”. Megfogalmazása szerint „ha békesség és törvényhozás lesz, akkor nem lesz háborúskodás és nyomozások sora”.
Trump kétpárti egyetértéssel folytatott politizálást sürgetett egy sor kérdésben, egyebek közt a kábítószer-fogyasztás társadalmi válságának megoldása, az agrárreform és az elavult amerikai infrastruktúra megújítása ügyében. Bejelentette, hogy a tervezett új egészségbiztosítási törvény tárgyalásakor „prioritás” az érvényben lévő törvény egyes elemeinek megőrzése, és felkéri majd a kongresszust a kiterjesztett abortusztörvény felülvizsgálatára.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!