Izrael 2014-es ötvennapos gázai háborúja óta nem fordult elő, hogy Tel-Aviv környékét érte volna rakétatámadás.
Németország az unott munkahelyek országává vált
Egy felmérés szerint a német dolgozók motivációja a nemzetközi átlag alatt van.
Izrael 2014-es ötvennapos gázai háborúja óta nem fordult elő, hogy Tel-Aviv környékét érte volna rakétatámadás.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, hogy a rakétatámadás miatt megszakítja egyesült államokbeli útját. Az elkövetkező órákban találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, majd azonnal hazautazik. Netanjahu gyalázatos bűnténynek nevezte a rakétatámadást, és kemény izraeli válaszcsapást helyezett kilátásba.
A rakéta a Tel-Aviv melletti Mismeret mezőgazdasági telep egyik házába csapódott be. Az épület lángra kapott, súlyos károk keletkeztek benne.
A támadás néhány perccel azután történt, hogy az izraeli hadsereg egy másik rakétaindítást észlelt, és megszólaltak a légiriadó szirénái a Tel-Avivtől északra lévő Saron körzetben.
Emmanuel Hahson izraeli külügyi szóvivőj szerint a Mismeretben becsapódott rakétát a Hamász szélsőséges palesztin mozgalom irányítása alatt álló a Gázai övezetből lőtték ki. Palesztin források ezt egyelőre nem erősítették meg.
Egy felmérés szerint a német dolgozók motivációja a nemzetközi átlag alatt van.
Egy ilyen esemény stabilan tartja a diktátor pozícióját – mondta lapunknak Horváth József biztonságpolitikai szakértő.
Moldova és a Gazprom közötti problémák tovább súlyosbították a régió helyzetét.
2025 első napján öt embert késelt meg egy afrikai bevándorló Baszkföldön, egy másik pedig egy nőt tartott fogva a lakásában a Baleár-szigeteken.
Keddtől több bérlet is megszűnik Budapesten
Ő lehet az új ukrán elnök?
Az évtized legkomolyabb havazását várják, a közlekedés teljesen lehetetlenné válhat
Olyan időzavarba került Joe Biden Putyinnal kapcsolatban, hogy mindenki csak kapkodta a fejét
Brutális tömegkarambolról jött hír, most mentenek, roncsokkal van tele a főút
Bayer Zsolt nem finomkodott Fábry Sándorral
Kossuth-díjat? Mire?
Folytatódik Vinícius Júnior botránya, reagált a Real Madrid
Megszólalt az informátor, ezt tervezte Till Tamás feletételezett gyilkosa a feleségével együtt
Romániában áll a bál a Milákot is riogató sztárúszó 60 milliós luxusa miatt
Itt az újabb fordulat a Lakatos Márk-botrányban
A Fradi legendái megtiszteltetésnek veszik az ír legenda érkezését
Egy felmérés szerint a német dolgozók motivációja a nemzetközi átlag alatt van.
Egy ilyen esemény stabilan tartja a diktátor pozícióját – mondta lapunknak Horváth József biztonságpolitikai szakértő.
Moldova és a Gazprom közötti problémák tovább súlyosbították a régió helyzetét.
2025 első napján öt embert késelt meg egy afrikai bevándorló Baszkföldön, egy másik pedig egy nőt tartott fogva a lakásában a Baleár-szigeteken.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.