Mélyponton az észak-koreai élelmiszer-termelés, milliók szorulnak segélyre

Több mint tíz éve nem volt olyan rossz a mezőgazdasági termés Észak-Koreában, mint 2018-ban, ami természeti csapásoknak, a termőföld hiányának és a korszerűtlen termelési módszereknek tudható be – figyelmeztetett szerdán az ENSZ.

Forrás: MTI2019. 03. 06. 7:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kommunista diktatúra az atom- és rakétaprogramja miatt ellene bevezetett nemzetközi szankcióktól sújtva súlyos élelmiszerhiánnyal küzd. Tavaly 4,95 millió tonna terményt takarítottak be a 25 milliós országban, félmillió tonnával kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az ENSZ szerint a lakosság 43 százaléka, 10,9 millió ember szorul humanitárius segélyre, 600 ezer emberrel több, mint egy évvel korábban.

Az ENSZ arra is figyelmeztetett, hogy ezzel egy időben pénzhiány miatt hatmillióról 3,8 millióra kellett csökkenteni azoknak a számát, akiket segéllyel tud ellátni Észak-Koreában. Tapan Mistra, az ENSZ észak-koreai koordinátora arra hívta fel a figyelmet, hogy az észak-koreai segélyezésre kért pénznek alig a negyede jött össze, így ez a világ egyik leginkább alulfinanszírozott segélyprogramja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.