
Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev
Támogattuk a keresztény közösség iskoláinak felújítását és működését, hogy csökkentsük a jordániai államra nehezedő terheket, amit az egyre több, ide érkező menekült oktatása jelent – mutatott rá Szijjártó Péter.
A miniszter kiemelte, hogy Magyarország és Jordánia vállvetve küzd a terrorizmus ellen, mindkét ország részt vesz az Iszlám Állam elleni harcban, és Budapest és Ammán szorosabbra fűzte védelmi együttműködését.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy az elmúlt két évben Magyarország tűzszerészkiképzést tartott jordániai katonáknak, és idén ismét lesz ilyen; húsz jordániai katona vesz részt Magyarországon ilyen képzésen.
Külön kitért arra, hogy évente 400 jordániai diák tanulhat ösztöndíjjal Magyarországon. „Ezt nagyon jó befektetésnek tartjuk, mert úgy érezzük, hogy a Magyarországon diplomázó diákok a két ország kapcsolatának jószolgálati nagykövetei” – mondta a miniszter, kiemelve, hogy Jordániából érkezhet a legtöbb ösztöndíjas Magyarországra, „és ezt a jövőben is fenntartjuk”.
A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt arról, hogy az Eximbank 90 millió dolláros hitelkeretet nyitott, hogy elősegítse a jordániai-magyar üzleti együttműködést, különösen a vízkezelés terén. Szijjártó Péter elmondta, hogy Jordániában a világon a második legszűkösebb a vízkészlet, és a magyar cégek élen járnak ezen a téren. „Megállapodtam a vízügyi miniszterrel, hogy a magyar cégek eljönnek Jordániába, és remélhetőleg részt vehetnek a jordániai városi vízhálózatok hatékonyabbá tételében” – tudatta Szijjártó Péter.
Nem mulasztott el a magyar diplomácia vezetője említést tenni arról hogy Magyarország előző nap kereskedelmi és befektetési képviseletet nyitott Jeruzsálemben, mert a magyar-izraeli gazdasági kapcsolat létfontosságú Magyarország számára. A gazdaság sikerességének szempontjából meghatározó, hogy Magyarország hogyan képes részt venni az autóipari innovációkban, például az önvezető autók terén, és az izraeli vállalatok a legfejlettebbek ezen a téren – húzta alá Szijjártó Péter. „De szeretném hangsúlyozni, hogy a nagykövetségünk Tel-Avivban van, és ennek megváltoztatása nincs napirenden” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter, világossá téve, hogy a közel-keleti békefolyamattal kapcsolatos magyar álláspont egybeesik az EU hivatalos politikájával.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!