„A terrorelhárító razziák során a nemzetbiztonsági erők 46, különösen veszélyes terroristát öltek meg a Sínai-félsziget északi és középső részén” – idézte Tamer ar-Rifáí, a hadsereg szóvivőjének jelentését tegnap a Magyar Távirati Iroda.
A közlemény szerint száz körözött bűnözőt és szélsőségest is letartóztattak a rajtaütések során, továbbá 38 járművet, 14 motorkerékpárt elkoboztak, illetve felszámoltak két fegyverraktárt. A légierő a terroristák 15 búvóhelye ellen intézett támadást, a biztonsági erők pedig 204 robbanószerkezetet hatástalanítottak, amelyeket a közlemény szerint a terroristák a félszigeten állomásozó katonák ellen akartak bevetni. A tűzharcban három katona vesztette életét.
Múlt héten tűzharcban Kairóban hét férfit öltek meg az egyiptomi biztonsági erők, akik a betiltott Muszlim Testvériség szervezethez köthető egyik alcsoport tagjai voltak – derült ki akkor a belügyminisztérium közleményéből. Három emberrel a főváros egyik főútján végeztek a fegyveres erők, további négyet pedig Kairó külvárosában található rejtekhelyükön öltek meg tűzharcban.
Egyiptomban 2017 április óta szükségállapot van érvényben, az ország biztonsági erői pedig évek óta harcot folytatnak a szélsőségesek ellen. Az iszlamisták különösen a Sínai-félsziget északi részén követtek el terrorcselekményeket az utóbbi években.
A félszigeten azóta szaporodtak meg a terrorcselekmények, hogy a Muzulmán Testvériség mozgalomhoz tartozó, demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi államfőt 2013-ban a hadsereg elmozdította a hatalomból. A térségben ezt követően fegyveres harcot indító iszlamista szervezet 2014-ben hűséget fogadott az Iszlám Államnak, és felvette a Vilájat Sínai (Sínai Tartomány) nevet, emlékeztetett az MTI.
Az elnöki posztot Murszi hatalmának megdöntése után Abdel-Fattáh esz-Szíszi foglalta el. Szíszi tavaly februárban hirdette meg a Sínai – 2018 nevű terrorelhárító hadműveletet, amelynek során – hírügynökségi összesítések szerint – eddig mintegy 850 dzsihadistát ölhettek meg az egyiptomi hatóságok és az akciók során legalább 35 katona vesztette életét.