A meghallgatás elején felolvasott írásos nyilatkozatában William Barr főként a Mueller által hangoztatott kifogásra reagált. Leszögezte: az igazságszolgáltatás akadályozása ügyében a vizsgálóbizottság nem vont le következtetést, ennek levonását reá bízta. Barr erre utalva a törvényhozók előtt úgy fogalmazott: meglepődött, hogy Mueller rá hagyta a döntést az igazságszolgáltatás akadályozása ügyében.
A jelentés alapján William Barr azt állapította meg, hogy nincs elégséges bizonyíték arra, hogy az elnök akadályozta volna az igazságszolgáltatást. A szenátusi bizottság előtt pedig elmondta: megállapítását, illetve rövid összefoglalójának szövegét felajánlotta elolvasásra Robert Muellernek, aki azonban elhárította ezt.
Barr hozzáfűzte: ő és munkatársai gondosan átvizsgálták a jelentésben szereplő tényeket és jogi elméleteket, mielőtt az összefoglalót, majd a jelentést nyilvánosságra hozták. Megjegyezte azt is: Robert Mueller nem az összefoglaló tartalmát kifogásolta, hanem azt, hogy miért nem bővebben fejtette ki a bizottsági jelentés lényegét.
A tárcavezető megjegyezte azt is: nem ellenzi, hogy a törvényhozók meghallgassák a vizsgálóbizottság volt vezetőjét is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!