Közölte, Trump felkészült volt és Magyarországról is mindent tudott, amit tudni kellett, és az volt a célja, hogy jó együttműködés jöjjön létre a két ország között.
– Azt hiszem, hogy ennek érdekében sokat tettünk egy kiváló hangulatú és a kölcsönös tiszteleten nyugvó megbeszélésen. Jó nap volt ez Magyarország számára – hangsúlyozta. A miniszterelnök elmondta: nosztalgikus érzései voltak, hiszen 18 év után újra a Fehér Házban, az Ovális irodában fogadták.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Először 1998-ban Bill Clinton elnökkel találkozott, majd később, 2001-ben George W. Bushsal. Megjegyezte, a mostani elnök – a fent részletezett okok miatt – másfajta vezető, mint az eddigiek voltak. – Éreztem a különbséget, most másfajta vezetés, célratörőbb politika érvényesül – fogalmazott Orbán Viktor a közmédiának nyilatkozva és kijelentve: Trumppal való megbeszélésük hazánk számára fontos találkozó volt.
A stratégiai szövetségesi kapcsolatokat mind a gazdaságpolitika, mind a külpolitika, mind pedig a biztonságpolitika területén megerősítették, csakúgy, mint a migráció és az üldözött keresztények ügyében – szögezte le.
Ne New Yorkból diktáljanak
– Az lenne a helyes, ha New Yorkból és Brüsszelből nem helyeznének nyomást Magyarországra sikertelen modellek végrehajtása érdekében, ugyanis míg Európában kudarcot vallottak a migrációra épülő próbálkozások, a magyar modell nemzetközi sikertörténet lett – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap New Yorkban, az ENSZ bizottsági ülésén. Magyarországon az elmúlt években olyan gazdasági növekedést sikerült elérni, amely lehetővé tette a családok nagyarányú támogatását, és a kormány ezzel is világossá tette: a bevándorlás helyett a családok támogatásában látja a helyes választ a kihívásokra, emelte ki Szijjártó. (MTI)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!