Miután pénteken eredménytelenül fejeződtek be a magas szintű amerikai–kínai kereskedelmi tárgyalások, Donald Trump amerikai elnök – bár a pekingi tárgyalódelegáció vezetője, Liu Ho (Liu He) miniszterelnök-helyettes óvatos optimizmussal nyilatkozott – arra figyelmeztette a kínaiakat, ne játsszanak olyan kivárásra, hogy a 2020-as elnökválasztás után jobban meg tudnának majd egyezni esetleges demokrata párti utódjával.

Fotó: Reuters
Viszont ha ő nyeri meg a választást, sokkal keményebb feltételeket fog szabni. Éppen ezért Kína ne alkalmazzon halogató taktikát, jöjjön most elő a feltételeivel – írta az RT.com orosz hírportál.
Trump zsarolásszámba menő kijelentését szombaton egy szokásos Twitter-üzenettel is alátámasztotta: „Úgy gondolom, Kína annyira legyőzöttnek érezte magát a pénteki tárgyaláson, hogy arra gondol, kivárja a jövő évi elnökválasztás eredményét, hátha jobban meg tud egyezni egy esetleges demokrata elnökkel. Ebben az esetben folytathatja korábbi gyakorlatát, miszerint évi ötszázmilliárd dollárral vágja meg az Egyesült Államokat” – írta.
Megelőlegezve, hogy jövőre ismét elnökké választják, Trump második hivatali idejére olyan intézkedéseket ígért, amelyek még kevésbé lesznek elfogadhatók Pekingnek.
„Jobb lenne, ha most lépnének, különben hatalmas vámemeléseknek néznek elébe” – szögezte le az elnök. Hogy még nyomatékosabbá tegye követelését, az Egyesült Államok további háromszázmilliárd dolláros kínai termékcsoport esetében is előkészíti a tarifaemelést.