Az ellenzéki jelölt győzött a megismételt isztambuli főpolgármester-választáson

Ekrem Imamoglu, az ellenzéki, kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben induló jelölt győzött a vasárnapi megismételt isztambuli főpolgármester-választáson.

Forrás: MTI2019. 06. 23. 18:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szavazást azért ismételték meg, mert a március 31-i helyhatósági választáson született szoros ellenzéki győzelmet a kormánypárt a számlálóbizottságokban és a számlálólapokon tapasztalható szabálytalanságokra hivatkozva megtámadta, az illetékes hatóság pedig helyt adva a fellebbezésnek a főpolgármester-választás eredményét érvénytelenítette. A lépés nemzetközi bírálatot is kiváltott. A legfőbb ellenzéki tömörülés, a CHP színeiben induló Imamoglu akkor mindössze 0,16 százalékkal, azaz 13 ezer 700 szavazattal előzte Yildirimet.

A kerületi polgármesterekre és a városi tanács összetételére vonatkozó szavazás eredménye március 31-ét követően véglegessé vált, azt a voksolást nem ismételték meg.

Erdogan a kampányban egy alkalommal „béna kacsának” nevezte Imamoglut, miután úgy vélte, hogy ha főpolgármester is lesz, a városi tanács kormánypárti többsége miatt meg lenne kötve a keze.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.