Bizalmat kapott szavazóbázisától Luigi di Maio olasz miniszterelnök-helyettes (képünkön), így posztján maradhat az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánykoalíciós párt vezetőjeként. A 32 éves politikus maga kezdeményezett internetes szavazást a regisztrált pártszavazók körében, miután számos támadás érte az Öt Csillag Mozgalom népszerűségvesztése nyomán. A múlt hét vasárnapi európai parlamenti voksoláson a M5S mindössze a szavazatok 17 százalékát kapta meg, ami jelentős visszaesés a tavalyi olasz választásokon elnyert 32 százalék után. A támogatottság csökkenése elsősorban azért lényeges, mert így a kormánykoalíció másik tagja, a Liga vált a legerősebb párttá, ami átrendezheti az erőviszonyokat a római vezetésben.
A közvetlen demokráciát hirdető párt M5S szerdán jelentette be, hogy újfent a választókra bízza a döntést. Di Maio jelezte, a bírálatokat követően szeretné tudni, mit gondolnak a párt szavazói a munkájáról. – Szeretném hallani azon állampolgárok hangját, akik politikai vezetővé választottak néhány évvel ezelőtt – hangsúlyozta. A párt alapítója, Beppe Grillo humorista nem kérte Di Maio lemondását, aki azonban több párttársától is nyomást érzett erre, emeli ki a The Guardian brit lap. – Újra kell értelmezni Di Maio szerepét a választási vereség fényében – mondta Carla Ruocco képviselő. Di Maio párttársai nehezményezték, hogy a gazdaságfejlesztési és munkaügyi miniszteri posztot is betöltő politikus nem reagált megfelelően a másik kormányfőhelyettes, Matteo Salvini Liga-elnök erős kampányára.
Az internetes szavazáson részt vevő 55 ezer szavazó 80 százaléka támogatta, hogy Di Maio maradjon a párt élén. A politikus a közösségi oldalán köszönte ezt meg, jelezve, az elkövetkező időszakban a M5S „mély átszervezésen” esik majd át. De a korábbi találgatásokkal ellentétben az olasz kormányon belül egyelőre nincs változás. Az EP-választás nyertese, Salvini ugyanis jelezte, nem kívánja újratárgyalni a koalíciós egyezményt. Kizárta az előre hozott választások eshetőségét is, noha ez szintén felmerült előzőleg. De egyes elemzők őszre, a költségvetési tárgyalások idejére kormányválságot jeleznek előre.