Frans Timmermans nem egy kompromisszumos jelölt. Ő olyas valaki, aki erősen megosztja Európát – mondta az EU-csúcsra érkezve Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnök. Szerinte a szocialista csúcsjelölt főleg Közép-Európát, a kommunizmus bukása után új erőre kapó térséget nem érti.
Közben Emmanuel Macron francia elnök megerősítette, hogy a vezetők ma biztosan nem fognak dönteni az Európai Központi Bank leendő elnökéről.
Macron tartja magát korábbi ígéretéhez, miszerint a négy uniós csúcspozícióból legalább kettőt nőnek kell majd betöltenie. Remélem, hogy ma este meg tudunk egyezni – tette hozzá.
Babis: Nem Timmermans a megfelelő személy az Európai Bizottság élére
Nem Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelölt a megfelelő ember az Európai Bizottság élére – szögezte le Andrej Babis cseh kormányfő a vasárnapi brüsszeli európai uniós csúcsértekezlet előtt.
„Attól tartok, hogy nem ő a megfelelő személy Európa egyesítésére, ugyanis az volt a benyomásunk korábban, hogy nem igazán viszonyul pozitívan a térségünkhöz” – mondta Babis a találkozóra érkezve.
Hozzátette, több nőre lenne szükség a vezető pozíciókban. A földrajzi egyensúly szükségességét is hangsúlyozta, de nem említett konkrét neveket. /MTI/