Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke az erdélyi magyar autonómiaharc három évtizedét számba véve arra a következtetésre jutott, hogy ma már nem különböző autonómiatervezetekről szóló elméleti viták fontosak, hanem az, hogy legyen mögöttük politikai erő, és a teljes magyar frakció nyújtsa be legközelebb a székelyföldi autonómiatervezetet.
A Magyar Polgári Párt (MPP) tagjaként az RMDSZ parlamenti frakciójában politizáló Kulcsár Terza József kijelentette: kész negyedszerre is benyújtani a parlamentben az autonómiatervezetet, és reméli, hogy ezúttal nem egyedül írja alá a törvénytervezetet, mint a 2018-as benyújtáskor.
Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke úgy vélte: ma rosszabb a nemzetközi környezet az autonómia elfogadtatására, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt volt. A spanyolországi vagy Egyesült Királyságbeli folyamatok után ugyanis nehéz azzal érvelni, hogy az autonómia stabilitást hoz a térségbe.
Székely István közölte: az RMDSZ döntött arról, hogy akkor nyújtja be autonómiatervezetét a parlamentben, ha azt látja, hogy legalább egy politikai alakulat támogatja, hogy érdemi vitát folytassanak a témáról.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!