Két héttel meghosszabbították az iráni tankhajó lefoglalását Gibraltárban

A gibraltári legfelsőbb bíróság pénteken két héttel – július 19-ig tartóan – elrendelte a Grace 1 nevű iráni tartályhajó lefoglalásának meghosszabbítását arra hivatkozva, hogy tankhajó megsértette a Szíria elleni szankciókat.

Forrás: MTI2019. 07. 05. 22:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legfelsőbb bíróság indoklása szerint megalapozottan feltételezhető, hogy a Grace 1 lefoglalása szükséges az Európai Uniónak a Szíriával szembeni büntetőintézkedésekről szóló 36/2012 számú rendeletének értelmében – közölte a brit tengerentúli terület kormányzata.

Irán csütörtökön bekérette a külügyminisztériumba a teheráni brit nagykövetet és azt követelte Londontól, hogy azonnal engedje szabadon a Gibraltárban lefoglalt iráni tankhajót, egyben kalózkodásnak minősítette az incidenst.

A Grace 1 tartályhajót csütörtökön Spanyolország déli csücskénél állították meg a brit hatóságok, azt követően, hogy a jármű a Közel-Keletről indulva megkerülte Afrikát.

Miközben az Európai Unió megtiltotta a Szíriába tartó olajszállítmányokat, sohasem foglalt le tartályhajót a tengeren. Irán 2011 óta szoros szövetségese Szíriának. Az Egyesült Államoktól eltérően az EU nem sújtotta átfogó szankciókkal Iránt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.