A lap által megkérdezett kínai szakértők szerint az egyre keményebb hangvételű pekingi kommunikáció és a kínai közvélemény a hongkongi tüntetőkkel szembeni ellenségessé válása ellenére a helyzet egyelőre nem érett meg arra, hogy a kínai hadsereg beavatkozzon, de többen úgy vélik, az erőszak és a kaotikus helyzet elhúzódása esetén a pekingi vezetés eljuthat ehhez a döntéshez.
Si Jin-hung, a pekingi Zsenmin Egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakértője, és a kínai kormány tanácsadója a SCMP-nak elmondta: Kína az Egyesült Államokkal és egyéb külföldi nagyhatalmakkal fennálló viszonyát, továbbá saját fejlődését, és Hongkong különleges státusát kockáztatná azzal, ha saját kezébe venné az ügyet.
A szakértő úgy vélekedett: nincsen szükség a kínai csapatokra, a hongkongi rendőrség fokozatosan egyre szigorúbb fellépést fog alkalmazni, ugyanis még nem merítették ki az eszköztárukat. Si azonban arra figyelmeztetett: a helyzet fokozódásával azonban Peking idővel eljuthat oda, hogy komolyan fontolóra vegye a beavatkozás lehetőségét.
Si szerint az a sokak által hangoztatott vélemény, miszerint a kínai kormányzat mindenképpen rendet akar tenni Hongkongban a Kínai Népköztársaság fennállásának október 1-jén esedékes, 70. évfordulója előtt, nem állja meg a helyét. Úgy fogalmazott: bár a nemzeti ünnep fontos dátum, de a kínai kormány nem olyan naiv, hogy azt higgye, ekkor mindenhol teljes békének kell lennie.
A kínai beavatkozás kérdése különösen azóta vált központi kérdéssé a hónapok óta tartó hongkongi tüntetéshullámmal kapcsolatban, hogy a tiltakozók figyelme a megmozdulásokat kiváltó, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezetről egyre inkább a hongkongi kormányzat, illetve a felette álló pekingi vezetés irányába fordult.
A kínai sajtó egészen addig nem is igazán foglalkozott a tüntetésekkel, amíg a tiltakozók július 21-én meg nem ostromolták a pekingi kormányzat helyi képviseleti irodáját, ahol egyebek mellett a nemzeti jelképeket festékbombával dobálták meg. Később pedig a kínai zászlót vetették a tengerbe. Peking élesen elítélte az ilyesfajta, általa a „központi kormányzat fennhatóságát próbára tevőnek” tartott cselekményeket, amelyekről már a kínai sajtó is felháborodott hangvételű beszámolókat közölt.