A félrevezető jogi szövegek régóta problémát jelentenek, Balogh szerint azonban a vezető cégek nem fognak változtatni a méltánytalan gyakorlaton. Ahhoz ugyanis szigorúbb átfogó nemzetközi szabályozásra lenne szükség, erre azonban nem valószínű, hogy valaha sor kerül. Mindig lesznek a vállalatok további gazdagodásában érdekelt országok, melyek akadályozni fogják az adatvédelmi szabályok átfogó szigorítását. – Donald Trump amerikai elnök azonnal védővámok kivetésével fenyegette meg Franciaországot, amikor Emmanuel Macron elnök a Facebookot további adók befizetésére kötelezte – mondta Balogh.
Hogy az egyes nemzetállamok mennyire megosztottak a kérdésben, arra a Huawei kínai telekommunikációs vállalat körüli konfliktus is jó példa. Mások mellett az Egyesült Államok állítja, a kínai hátterű távközlési cég adatokat szolgáltat a pekingi vezetésnek, ezért adatvédelmi szempontból veszélyes beépíteni technológiájukat a távközlési infrastruktúrába. Mivel a Huawei olcsóbb a versenytársainál, a legtöbb nyugati ország a nyomás ellenére is vonakodik kiűzni a kínai céget piacairól, ezzel azonban az amerikai aggályok szerint az egész nyugati szövetségesi rendet veszélyeztetik. A Facebook körül most kipattant botrány pedig arra mutat rá, hogy személyes adataink Nyugaton sincsenek biztonságban.

Balogh Zsolt György elmondta: senki nem állíthatja biztosan, hogy a személyes adataink nem kerülnek harmadik fél, például nemzeti titkosszolgálatok birtokába. – A magyar jogszabályok rendelkeznek arról, hogy a távközlési cégek tároljanak információt, ezek azonban metaadatok. Egy telefonhívás, chatbeszélgetés technikai részleteit rögzítik, a tartalom azonban a vállalatnál marad – mondta kérdésünkre Balogh. Ez pedig a szakértő szerint felveti a „Ki őrzi az őrzőket?” problémáját: senkinek nincs rálátása arra, hogy kihez kerülnek a rólunk gyűjtött adatok. – Az emberek nagyon könnyelműen kommunikálnak ezeken a csatornákon, eszükbe sem jut, hogy az állam vagy egy másik állam is hozzájuthat ezekhez a tartalmakhoz – mondta Balogh, hozzátéve, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem nyújtanak biztonságot a szigorúbb rejtjelezést használó csatornák sem, mint a Signal vagy a Viber.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!