A szervezet szerint a két hete kikötési engedélyre várt hajó most elindult Lampedusa szigete felé. A kikötési engedély azonban továbbra is Salvini döntésétől függ.
A törvényszék ítéletének indoklásában – orvos szakértői és pszichológiai véleményekre hivatkozva – megállapította, hogy a nemzetközi tengerjogi szabályozásba ütközött a belügyminiszter korábbi rendelkezése.
Salvini bejelentette, hogy fellebbez a törvényszék döntése ellen, s ismét megtiltja a hajónak, hogy egyáltalán olasz területi vizekre lépjen.
Giuseppe Conte olasz kormányfő korábban felszólította a Salvini vezette belügyminisztériumot, hogy legalább a gyerekeket engedjék le a fedélzetről. A tárca egyébként a nap folyamán engedélyt adott, hogy egy, a spanyol NGO hajójára felvett négyfős migránscsalád partra szállhasson Olaszországban.
A szigorú bevándorlási politikát folytató Salvini olasz sajtójelentések szerint hevesen bírálta – mint fogalmazott – „egyesek jól átgondolt stratégiáját”, amellyel Olaszországot kényszerítenék, hogy ismét nyissa meg kikötőit a civilszervezetek hajói előtt. Hangsúlyozta: szembe fog szállni azzal, hogy az Open Arms hajója Olaszországban kiköthessen. „Nem akarok az embercsempészek bűntársa lenni” – idézte az olasz sajtó Salvinit.
A Proactiva Open Arms kedden a Twitteren azt írta, hogy minden nappal nehezebb a fedélzeten tartózkodók helyzete.
A Földközi-tengeren vesztegel az SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű civil szervezetek Ocean Viking nevű hajója is 356 migránssal a fedélzetén.
A szervezetek felszólították Máltát és Olaszországot, hogy keressenek kikötőt a hajónak, amely több mint száz gyereket és kiskorút szállít.
Matteo Salvini a nap folyamán azt mondta: az Open Arms vigye Spanyolországba, az Ocean Viking pedig Tripoliba vigye a migránsokat.