Az ünnepségen mondott köszöntőjében Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta, a Magyarok Kenyere programon belül idén Kárpátalján összegyűjtött több mint 100 tonna gabona is jelzi, hogy aki egyszer is megtapasztalta, milyen a szükség – és ez a kárpátaljai magyar gazdákra fokozottan érvényes -, az jó szívvel ad a szükséget szenvedőknek.
„A kárpátaljai magyar gazdák tudják, hogy – amint a szólás is tartja – egy kenyéren vagyunk, közös a sorsunk, osztozunk örömben, bánatban, munkában, küzdelemben, ezért ki-ki erejének megfelelően járul hozzá a családja, közössége boldogulásához” – tette hozzá. Hangsúlyozta: az összeadott gabona mennyisége jól mutatja a kárpátaljai magyar gazdák erejét, akaratát, elszántságát, jövőbe vetett hitét.
A MAGOSZ elnöke kiemelte: a kárpátaljai magyar gazdáknak és a kárpátaljai magyaroknak tudniuk kell, hogy a nemzet egyre gyarapodó ereje ott van mögöttük, és velük együtt érez az egész Kárpát-medence magyarsága. Meggyőződését fejezte ki, hogy a jövőben még szorosabb lesz a kárpátaljai magyarság és az anyaország együttműködése, mert – mint fogalmazott – a magyar kormány mindent megtett és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a Kárpátalján élő magyarság a szülőföldjén boldoguljon.
Ezt szolgálja a magyar kormány által Kárpátalján elindított gazdaságfejlesztési program, amelynek oroszlánrésze a mezőgazdaságból élők támogatására irányul, vagy a falugazdász hálózat kiépítése, ami azt jelzi, a kárpátaljai magyarság nincs egyedül – mondta Jakab István.
Hidi László, a kárpátaljai gyűjtést és a búzaösszeöntést szervező Pro Agricultura Carpathica Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke az eseményen mondott beszédében emlékeztetett arra, hogy a Magyarok Kenyere program keretében idén Kárpátalján hatodik alkalommal gyűjtöttek búzát. Ezúttal a megye magyarlakta településeiről 1013 gazda 104 tonna terményt adott össze, ami meghaladta a tavalyi 103 tonnás rekordot.
A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem jótékonysági kezdeményezés célja, hogy a Kárpát-medence magyar gazdái búzájuk egy részét nemzeti összefogással a határon innen és túl élő, rászoruló magyar gyermekek ellátására adományozzák.