Medvegyev szerint a kormánypárt megőrizte vezető szerepét a helyhatóságokban

A kalinyini urnazárással fejeződtek be vasárnap a helyi választások Oroszországban, amelynek eredményét Dmitrij Medvegyev miniszterelnök úgy jellemezte, hogy a kormányzó Egységes Oroszország párt megőrizte „vezetői minőségét” és az ország első számú politikai ereje maradt.

Forrás: MTI2019. 09. 08. 22:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Független és ellenzéki médiumok és politikusok egyébként beszámoltak láncszavazások, szavazatvásárlás eseteiről, valamint meghamisított szavazólapok urnába dobásáról. Moszkva belvárosában hetedmagukkal őrizetbe vették Ilja Azarov és Valerija Ivleva újságírót, továbbá Marija Aljohinát, a Pussy Riot együttes tagját, amiért a politikai foglyok szabadon bocsátásáért tüntettek.

Az orosz belügyminisztérium délután azt állította, hogy 315 szabálysértésről érkezett bejelentés hozzá, de ennek egyharmada alaptalannak bizonyult. Pamfilova azzal vádolta meg a voksolások megfigyelésére szakosodott Golosz civil szervezetet, hogy 30 esetben az előző választások alatt megtörtént eseteket vett megint elő úgy, mintha azok most történtek volna.

Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) azzal vádolta meg a Google-t, a Facebookot és a YouTube-ot, hogy politikai hirdetések terjesztésével megsértették Oroszországban a kampánycsendet és ezzel beavatkoztak az ország belügyeibe.

A választáson egyébként több mint 160 ezer megfigyelő vett rész.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.