A német szövetségi belügyminisztérium egy szóvivője a lapnak nyilatkozva a megállapodás következetes betartását kérte az athéni vezetéstől. Mint mondta, a görög-török tengeri határ vidékén fekvő szigetek helyzetének javításához fokozni kell a maradásra nem jogosult emberek Törökországba visszaszállításának hatékonyságát, és el kell kerülni a határátlépésre ösztönző tényezők – az úgynevezett pull faktorok – kialakulását.
Aláhúzta: „nagyon is működhet pull faktorként”, hogy az Égei-tengeri szigetekről a szárazföldre, Görögország belsejébe viszik át a Törökországból érkezett embereket.
A Welt am Sonntag összeállításában ismertette az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) kimutatását, amelynek alapján augusztusban 8103 ember érkezett a szigetekre. Hozzátették, hogy a görög hatóságok az utóbbi napokban egyre több embert szállítottak el a befogadótáborok zsúfoltsága miatt.
Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön kilátásba helyezte, hogy megnyitja az ország határait az Európai Unióba igyekvő szíriaiak előtt – írta a Welt am Sonntag, kiemelve: a helyzet súlyosságát jelzi, hogy egyedül szombatra virradóra kilenc hajó ért partot Számosz és Leszbosz szigetén, a fedélzeten 450 emberrel.
Athéni kormányzati körökben azt mondják, vészhelyzet alakult ki az országban, és hangsúlyozzák, hogy a lakosság érdekeit szem előtt tartva kell cselekedni. A menedékkérők elhelyezéséért felelős államtitkár, Manosz Logotetisz rámutatott, hogy az Égei-tenger déli részén fekvő Léroszon már a lakosság 20 százalékát teszik ki a hajóval érkezett menekültek.
„Könnyű mondani, hogy nem szabad beengedni ezeket az embereket a szárazföldre, de ha nem figyelünk oda, hamarosan migránsszigetek lesznek az Égei-tengeren” – fogalmazott az államtitkár.
A Welt am Sonntag felidézte, hogy a 2016 márciusában kötött EU-Törökország megállapodás szerint vissza kell küldeni mindazon elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket, akik Törökországból átkeltek a görög szigetekre. Uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.