New York államban betiltották az aromákkal ízesített elektromos cigarettákat

Betiltották kedden New York államban az ízesített elektromos cigarettákat az elmúlt napokban kiderült egészségügyi kockázatok miatt.

2019. 09. 18. 22:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A döntést New York állam közegészségügyi és egészségszabályozási tanácsa hozta meg, melynek soron kívüli összehívását Andrew Cuomo kormányzó kezdeményezte.

A tilalom ugyan azonnali hatállyal lép életbe, betartásának ellenőrzése csupán két hét múlva kezdődik. Egy másik államban, Michiganben már korábban döntés született az ízesített elektromos cigaretták egy részének betiltásáról, de az a tilalom még nem lépett hatályba.

New York állam néhány nappal azt követően döntött az ügyben, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette, a következő hónapban a szövetségi kormány fellép az ízesített elektromos cigaretták forgalmazása ellen.

Cuomo közleményben tudatta: New York nem fog várni arra, hogy a szövetségi kormány cselekedjen. A demokrata kormányzó azt írta, az ízesített elektromos cigaretták betiltásával közegészségügyi intézkedést hoznak, és ezzel meghatározhatatlan számú fiatalt igyekeznek megakadályozni abban, hogy egy életre rákapjon a drága, az egészségre káros és potenciálisan halálos szokásra.

New York állam közegészségügyi osztályának adatai szerint a végzős középiskolások negyven százaléka szív elektromos cigarettát. Az Egyesült Államokban az ilyen termékek árusítása különösen tiltott a kiskorúaknak, az államok többségében az e-cigaretták vásárlásának korhatára 18 és 21 év között mozog.

A politikusok helyi szinten cselekvést szorgalmaznak, mert attól tartanak, hogy az e-cigaretták egészségügyi válságot okoznak.

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központok (CDC) adatai szerint a közelmúltban több mint 380 embernél jelentkeztek komoly tüdőgyógyászati tünetek azt követően, hogy elektromos cigarettát szívtak. Kaliforniában kedden hunyt el a hetedik ilyen beteg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.