„Mint minden amerikai, megérdemlem, hogy találkozzam a vádlómmal, különösen mivel ez a vádaskodó, az úgynevezett 'bejelentéstevő' egy külföldi vezetővel folytatott tökéletes beszélgetést teljes mértékben pontatlanul és csalárd módon mutatott be” – fogalmazott az Egyesült Államok elnöke. Egy későbbi mikroblog-bejegyzésében pedig az alkotmányos felmentését (impeachment) célzó, kedden megindított eljárásra utalva megjegyezte: „éjjel-nappal erről beszélünk, erről szólnak a hírek, de nem derült ki semmi, ami a felmentést indokolná.”
Trump egy korábbi bejegyzésében azt is jelezte, hogy azzal is találkozni szeretne, aki törvénytelen módon informálta telefonbeszélgetéséről a bejelentéstevőt. „Vajon ez az ember kémkedett az elnök után?” – veti fel Trump.
Az elnök azt követően tette közzé e bejegyzéseket, hogy Adam Schiff, a demokrata többségű képviselőház hírszerzési bizottságának vezetője vasárnap az ABC televíziónak adott interjújában elmondta: a bizottság megállapodott a bejelentéstevővel, hogy megjelenik a bizottság e héten tervezett meghallgatásán.
Annak ellenére, hogy a kongresszus politikusai hétfőtől két hétig szabadságon vannak, a képviselőház három bizottsága változatlanul dolgozik az ügyön, miután az egyelőre névtelenséget élvező informátor szerint Donald Trump az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel folytatott telefonbeszélgetése során nyomást gyakorolt rá annak érdekében, hogy segítsen feltárni Joe Biden volt alelnök, az elnökjelöltségre jelenleg legnagyobb eséllyel pályázó demokrata politikus, valamint fia jövedelmező ukrajnai ügyleteinek hátterét.
Nancy Pelosi házelnök még pénteken jelentette ki, hogy „nem szabad elhúzni a dolgokat”, vagyis a demokrata párti képviselők szeretnék felgyorsítani az impeachment esetleges megindításához szükséges előzetes vizsgálódásokat.
Vasárnap a demokrata párti törvényhozók egy csoportja Pelosi részvételével zártkörű tanácskozást tartott Texasban az ügyben követendő kommunikációs stratégiáról. Sajtóértesülések szerint Hakeem Jeffries képviselő az üzenetek sulykolásának fontosságát emelte ki. Mint mondta: van néhány kifejezés – mint például az árulás, a hatalommal visszaélés, vagy a nemzetbiztonság -, amelyet a demokrata politikusoknak folyamatosan ismételgetniük kell. A Politico című lap tudósítása szerint Jerrold Nadler, a képviselőház igazságügyi bizottságának vezetője leszögezte: „Ha követjük a házelnök tervét, akkor győzedelmeskedünk.”