– A Habsburgokkal kapcsolatos magyar sztereotípiák ellenére Habsburg Ottó életműve és az Európai Parlamentben végzett tevékenysége alapján azt láthatjuk: úgy alakította saját politikáját, hogy a kis népek érdekeit is képviselte európai szinten. Habsburg Ottó nagy magyar hazafinak tekinthető – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója, emlékeztetve az utolsó magyar trónörökös szavaira: „Ha Magyarországról beszélek, én a hazáról beszélek.”
A sajtótájékoztatón bemutatták az egykori koronaherceg hagyatékának megőrzésére és feldolgozására két évvel ezelőtt alakult alapítvány tevékenységét, az örökség egy-egy becses darabját – mint a Winston Churchill által írt és dedikált önéletrajzi könyvet –, illetve szót ejtettek az október 10–11-i konferenciáról, amely a Habsburg Ottó és a rendszerváltozás címet viseli. Ezen mások mellett felszólal majd Walburga Habsburg Douglas, Ottó lánya, a Páneurópai Unió alelnöke, Eva Demmerle történész, író, Habsburg Ottó politikai tanácsadója, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint Prőhle Gergely elmondta, az alapítvány célja a hagyaték feldolgozása, kutathatóságának biztosítása és annak megismertetése. Összesen 311 doboz könyvtári anyag és 307 doboz dokumentum és tárgyi gyűjtemény áll a rendelkezésükre.
– Habsburg Ottó örökségének ápolása komoly elkötelezettség a magyar állam részéről – tette hozzá az igazgató.