Netanjahu visszaadta kormányalakítási megbízását az izraeli államelnöknek

Reuven Rivlin államfő bejelentette, hogy Beni Ganzot, a centrista Kék-fehér párt elnökét kéri fel az új kabinet megalakítására.

Forrás: MTI2019. 10. 21. 19:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az izraeli médiában megszólaltatott elemzők ugyanakkor számos alkalommal felvázolták egy Ganz vezette kisebbségi kormány megalakulásának lehetőségét is, amelyben a Kék-fehér a két baloldali párttal, a szociáldemokrata Munkapárt-Híd választási szövetséggel, valamint a baloldali liberális Demokratikus Táborral lépne koalícióra, amit kívülről támogatna a kneszetben a szavazásokon az arab pártok Közös Lista nevű párttömörülése és Avigdor Liberman jobboldali Izrael a Hazánk nevű pártja.

Ez a kisebbségi kormányzás az elemzők szerint csak addig tartana, ameddig a Likuddal sikerülne létrehozni a nagykoalíciót, amire akkor érnének meg a feltételek, ha Netanjahu tisztázná magát a korrupciós vádak alól. Aviháj Mandelblitt államügyész várhatóan novemberben dönt az esetleges vádemelésről, vagy a vádak ejtéséről.

Ha Ganznak sem sikerülne létrehoznia az új izraeli kabinetet az erre rendelkezésére álló négy hét alatt, majd a további háromhetes időszakban sem születik meg az új kormány, akkor automatikusan új választásokat írnak ki Izraelben, várhatóan februárban vagy márciusban.

Idén kétszer rendeztek előrehozott választásokat Izraelben. Először április 9-én, amely után Benjámin Netanjahu nem tudott kormányt alakítani, mert Avigdor Liberman megtagadta részvételét kabinetjében, és nélküle mindössze hatvan képviselő támogatását sikerült megszereznie.

Ekkor Netanjahu a kneszetben új választások kiírását szorgalmazta a felkérés visszaadása helyett annak reményében, hogy eggyel több, hatvanegy mandátumot szerezve létrehozhatja majd újabb jobboldali-vallásos kabinetjét. A szeptember 17-én megismételt parlamenti voksoláson azonban a Netanjahu mellett álló pártok csak ötvenöt mandátumot szereztek.

A kormányfő támogatásukkal mégis elsőként kapott felkérést Rivlin elnöktől a kormányalakításra, miután Ganz mögé kevesebben sorakoztak fel. Így – várhatóan keddtől – Ganz próbálkozhat másodikként.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.