Az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen (képünkön) még távozó elődjénél is szerényebb brüsszeli hétköznapokra rendezkedik be. Miközben Jean-Claude Juncker ötven négyzetméteren élt ötéves elnöki ciklusa alatt, utódja, az egykori német védelmi miniszter mindösszesen egy 25 négyzetméteres helyiséget vesz igénybe.
A poroszos körülményekről elsőként a Die Welt napilap számolt be. Cikkük szerint az Európai Bizottság brüsszeli épületének, a Berlaymontnak tizenharmadik emeletén elhelyezkedő szoba, amely elsősorban hálóhelyként szolgál majd, alig pár méterre van Von der Leyen irodájától. A megválasztott elnök stábja reagált a német lap cikkére, amiben megerősítették a csütörtökön megjelent információkat.

Von der Leyen korábban, a német kormány minisztereként is az irodája közvetlen közelében rendezte be hajlékát, ami Berlinben megszokott gyakorlatnak számít. Brüsszelben azonban ez kevéssé jellemző – ahogyan arra a The Guardian napilap cikke felhívja a figyelmet –, a biztosok és az Európai Parlament képviselői is általában lakásokat tartanak fenn a belga főváros apartmanházaiban.
Sajtóhírek szerint Ursula von der Leyen döntését takarékossági okok is indokolták. Ezáltal ugyanis nemcsak a lakás fenntartási költségén, de a bizottság elnökének járó biztonsági szolgálaton is spórol a hivatal, hiszen a Berlaymont épülete egész napos védelem alatt áll.
Bár a döntés bizonyára elnyeri a választópolgárok szimpátiáját, az eddigi tapasztalatok alapján nem biztos, hogy célravezető. Juncker korábban panaszkodott az ötven négyzetméteres hivatali lakására, az ugyanis alkalmatlannak bizonyult a megfelelő vendéglátásra. – Egy hivatalos találkozón mégsem ültethettem valakit az ágyam szélére – fogalmazott egy korábbi interjúban az Európai Bizottság leköszönő elnöke.