Az Európa Tanács kisebbségekre vonatkozó legfontosabb dokumentuma az 1995-ben elfogadott Kisebbségi Keretegyezmény. A jelentéstevő feladata most az, hogy az erről szóló indítvány alapján megvizsgálja, a Kisebbségi Keretegyezményt ratifikáló országok megfelelően alkalmazzák-e a keretegyezményben foglaltakat, tehát a kisebbségekhez tartozók hogyan érzik magukat, érzik-e, hogy változott valami – közölte Kovács Elvira az MTI-vel csütörtökön Belgrádban.
„Megvizsgáljuk, hogy bizonyos országok módosították-e a törvényeiket, alkalmazzák-e a változásokat” – hangsúlyozta.
Elmondta, hogy a vonatkozó indítványt azt követően adták be, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése őt választotta meg az esélyegyenlőségi és diszkriminációellenes bizottság elnökének. Akkor egy baszk kisebbségi jelentéstevőt neveztek ki, ám – mivel a jövő év közepéig el kell készülnie a jelentésnek – a hatékonyság növelése érdekében Miren Gorrotxategit most Kovács Elvira váltotta a poszton.
Kovács Elvira felhívta a figyelmet arra, hogy decemberben már szerveznek meghallgatásokat, és néhány országba el is látogat, hogy felmérje a helyzetet, a jelentés pedig a jövő év közepére készülhet el. Hozzátette: miután az ET Parlamenti Közgyűlése elfogadja a jelentést, az a Miniszterek Tanácsa elé kerül, majd az elfogadott határozatot ajánlások formájában továbbítják a tagállamoknak. Ezek azonban sajnos nem kötelező érvényűek – zárta szavait a politikus.