A SANA hivatalos szíriai hírügynökség szerint több támadó rakétát megsemmisítettek.

Veszélyes trópusi betegség terjed Franciaországban
A klímaváltozás hatására felbukkannak a trópusi betegségek
A SANA hivatalos szíriai hírügynökség szerint több támadó rakétát megsemmisítettek.
Az AFP hírügynökség damaszkuszi tudósítója robbanásokat hallott, de részletekkel nem tudott szolgálni.
Az izraeli védelmi erők közölték, hogy harci gépeik több tucat iráni és szíriai célpontot támadtak a keddi szíriai rakétatámadás megtorlásaként. Egyebek mellett föld-levegő rakétákat indító állomásokat, katonai vezetési központokat, fegyverraktárakat és támaszpontokat vettek célba. Mintegy húsz célpontot találtak el, több mint felük iráni katonai központ és tábor volt, a többi pedig a szíriai hadsereg rakétaindító állásai, amelyekből célba vették az izraeli gépeket. Izrael nem támadta a Szíriába telepített Sz-300-as orosz légvédelmi rendszert, viszont célba vette és részben lerombolta a damaszkuszi repülőtéren azt az épületet, ahol a külföldi hadműveletekre szakosodott iráni al-Kudsz brigád főhadiszállása van – közölte az izraeli hadsereg.
A hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy az izraeli légvédelem kedd hajnalban elfogott négy rakétát, amelyet Szíriából indítottak el az ország felé.
Szíriai források beszámolói szerint pedig ezt követően négy robbanás történt a damaszkuszi repülőtérnél.
Hedi Silberman katonai szóvivő szerda reggel közölte, hogy a hadsereg felkészült minden eshetőségre, ideértve Irán esetleges válaszcsapását is. Mindazonáltal Szíriát tekintik felelősnek Irán ottani katonai jelenlétéért.
„Már korábban is világossá tettem, hogy aki kárt okoz nekünk, annak kárt okozunk. Ezt tettük most az iráni al-Kudsz brigáddal és a szíriai katonai célpontokkal is, miután előző nap rakétákkal támadták Izraelt” – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
A klímaváltozás hatására felbukkannak a trópusi betegségek
A felelősök ellen már megindult az eljárás.
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.
Kisgyerekes apuka halt szörnyet az M3-ason
Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
Senki nem ültet már ilyen gyümölcsfát, pedig igazi kincs a termése
Lenőni Azahriah mellé
A születésed napja elárulja, mikor jön el idén számodra a boldogság − Derítsd ki, mikor leszel a csúcson
A luxusfeleség: Olena Zelenszka
Hallgatásba burkolózik a drag queen, aki a pride-on gúnyt űzött a kokárdából + videó
Szoboszlai klubja eladta az egyik legnagyobb tehetségét
Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Különleges dámszarvas született a Budakeszi Vadasparkban + fotók
Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
A klímaváltozás hatására felbukkannak a trópusi betegségek
A felelősök ellen már megindult az eljárás.
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.