A Brexit Párt nem indít jelölteket a december 12-re kiírt, előre hozott parlamenti választáson abban a 317 választókerületben, amelyeket a kormányzó brit Konzervatív Párt az előző, 2017-ben tartott előre hozott választáson elnyert – jelentette be tegnap Nigel Farage, a legradikálisabb brit EU-ellenes politikai párt vezetője. Farage közölte, hogy indul viszont a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt által 2017-ben elnyert összes választókerületben.
A Brexit Párt vezetője úgy fogalmazott, hogy „olyan nagyon” nem szereti a Konzervatív Pártot, de akar adni egy „fél esélyt” Boris Johnson miniszterelnöknek arra, hogy meg lehessen akadályozni az újabb népszavazás kiírását a brit EU-tagságról. Farage ezzel arra utalt, hogy kormányra kerülése esetén a Munkáspárt új megállapodást akar elérni az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, és ezt az egyezményt népszavazásra terjesztené, a bennmaradás lehetőségét is felkínálva a választóknak. A Konzervatív Párt vezetésében korábban aggodalmat okozott, hogy Farage pártja választókat csábíthat el tőlük.
A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov vasárnap ismertetett felmérése szerint Boris Johnson pártjára a választók 39 százaléka voksolna, a Munkáspárt támogatottsága 26 százalékos. A harmadik legnagyobb országos pártra, a Liberális Demokratákra 17 százaléknyian szavaznának, a Brexit Párt támogatottsága 10 százalékos – írja az MTI.