Átadták az Európai Parlament Szaharov-díját

Átadták szerdán Strasbourgban a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére létrehozott Szaharov-díjat. Az Európai Parlament az idén Ilham Tohtinak ítélte oda a kitüntetést, amelyet a Kínában évekkel ezelőtt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt ujgur kisebbségjogi aktivista helyett lánya, Dzsoher Ilham vett át.

Forrás: MTI2019. 12. 18. 19:35
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A díjátadó ceremóniát David Sassoli, az Európai Parlament elnöke nyitotta meg. Beszédében azt mondta, hogy az ujgurok több mint ezeréves történelmüket próbálják védeni, és Ilham Tohti a munkássága révén képes volt hangot adni nekik. A kisebbségvédelmi aktivista több évtizeden át harcolt, hogy párbeszéd alakuljon ki köztük és a Kínában élő többi nép között, és kölcsönösen próbálják megérteni egymást.

„Az Európai Parlament Ilham Tohti feltétel nélküli szabadon bocsátást követeli” – jelentette ki végezetül, arra is emlékeztetve, hogy „a gondolat szabadságáért harcolni kell, mivel nem mindig jár együtt a fizikai szabadsággal”.

„Ma a Kínában élő ujgur közösség nem élhet szabadon. Rásütötték az erőszakos szélsőségesség bélyegét az édesapámra – mint sok más honfitársára -, akinek betegségét kezelni kell, gondolkodásmódját pedig meg kell változtatni” – mondta a díjat átvéve Dzsoher Ilham. Beszédében édesapja ügyének támogatását kérte.

Az egyetemi tanár Ilham Tohti a muszlim vallású kínai ujgur kisebbség jogait kívánta előmozdítani, társalapítója volt egy weboldalnak, amelynek célja az ujgurok és a kínaiak közötti megértés elősegítése. Állítólagos „lázító, felforgató tevékenysége” miatt 2014-ben szeparatizmus vádjával életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték Kínában.

Nemrég Pekingből kiszivárogtatott titkos dokumentumok arra engedtek következtetni, hogy a kommunista Kína a muszlim ujgurok százezreit zárja átnevelőtáborokba, ahol arra kényszerítik őket, hogy lemondjanak nemzeti identitásukról és vallásukról, és fogadjanak hűséget a kínai kormánynak.

A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz atomfizikusról elnevezett kitüntetést 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben.

Az 50 ezer euróval járó elismerést tavaly Oleh Szencov ukrán filmrendező kapta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.