Egyszer egy cellában találta magát, ahol két rab várt az ítéletre, akik a vádak szerint alkoholt fogyasztottak. A börtön rögtönzött saríabíróságának egyik tagja az a Brusthom Ziamani volt, akit 2015-ben tartóztattak le, mert egy kadét lefejezésére készült. Ő hirdette ki az ítéletet: verés. A két „bűnöst” ezután úgy helybenhagyták, hogy egyikük a szemét sem tudta kinyitni. Azt kellett mondania, hogy lezuhant a lépcsőn – effajta történeteket mesélt a brit börtönállapotokról a The Times napilapnak az egyik elítélt, akit beszerveztek a szélsőségesek.
A névtelenül nyilatkozó férfi azt állította, hogy a rácsok mögött radikális muszlimok uralkodnak. Sőt rivalizálás kezdődött az Iszlám Államnak és az al-Kaidának hűséget esküdő rabok között. A börtönnek még saját „emírje” is van, saríabíróságokat hoztak létre, tiltott vallási szövegeket terjesztettek és oktatásokat tartottak, amelyek azzal kezdődtek, hogy a brit királynő az iszlám ellensége, akit meg kell ölni. A férfival még szabadulása után is tartották a kapcsolatot, üzeneteket kapott, hogy ki tudják juttatni Szíriába, harcolni a dzsihadisták oldalán.
Idén 13 ezer muszlim fogoly ült börtönben Angliában és Walesben, ami az összlétszám 16 százaléka. Arányuk megkétszereződött 2002-höz képest. A radikalizálódás a börtönökben azért került ismét a figyelem középpontjába, mert november végén Londonban két emberrel végzett egy terrorista, akit terrorizmus vádja miatt lecsuktak, de idő előtt szabadon engedtek.