Az Észak-Korea ellen bevezetett ENSZ-szankciók enyhítésével mozdítaná el a holtpontról az amerikai–észak-koreai tárgyalásokat Oroszország és Kína. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában köröztetett javaslatcsomag szerint Phenjan csak akkor lesz hajlandó lépéseket tenni nukleáris programja feladása felé, ha neki is engedményeket tesznek. Márpedig sem az Egyesült Államok, sem Észak-Korea nem hajlott a kompromisszumra, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ráadásul azzal fenyegetőzött, hogy az év végén felújítja a nagy hatótávolságú rakétákkal való kísérleteket, amelyeket 2017-ben függesztettek fel. Bár tavaly történelmi csúcstalálkozóra került sor Donald Trump amerikai elnök és Kim között, amelyet két további négyszemközti megbeszélés követett idén, a találkozók nem hoztak kézzel fogható eredményt.
Ezt a patthelyzetet kívánja most feloldani Moszkva és Peking. Javaslatuk alapján meg kellene szüntetni azokat a szankciókat, amelyeknek semmi közük Phenjan atomprogramjához, viszont hátrányosan érintik az észak-koreai lakosságot. Ezen büntetőintézkedések közé tartozik az észak-koreai halászati termékekre, textilipari árukra és szobrokra vonatkozó exporttilalom. A Reuters hírügynökség beszámolója szerint Phenjan korábban több tíz millió dollár bevételre tett szert hatalmas szobrok afrikai országokba történő eladásával. Moszkva és Peking engedélyezné fémipari termékek, sínek, talpfák, tetőszerkezetek és ablakok gyártásához szükséges berendezések, markológépek, buldózerek és földgyaluk behozatalát Phenjannak.
Washington már jelezte, meg fogja vétózni a szankciók enyhítésére vonatkozó határozattervezetet. A CBS News amerikai hírtelevíziónak nyilatkozó szakértő, a CIA egykori munkatársa, Sue Mi Terry szerint a feszültség fokozódni fog a következő négy-öt hónapban, de egyik fél sem fog meggondolatlan lépéseket tenni.