Őrizetbe vették a srebrenicai népirtás emlékmúzeumának dolgozóit

A gyanú szerint belépőjegyeket hamisítottak, amelyeket valódiként adtak el, az így szerzett pénzt pedig megtartották – közölte a szarajevói sajtó kedden.

Forrás: MTI2019. 12. 17. 10:52
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Őrizetbe vették a szarajevói székhelyű Emberiesség Elleni Bűncselekmények és Népirtás Emlékmúzeumának egyik alapítóját, valamint öt munkatársát, mert a gyanú szerint belépőjegyeket hamisítottak, amelyeket valódiként adtak el, az így szerzett pénzt pedig megtartották – közölte a szarajevói sajtó kedden.

Az elfogottak között van Jasmin Meskovic, az egykori fogolytáborlakókat tömörítő szövetség elnöke, valamint Senad Jusufbegović, az emlékmúzeum egyik alapítója is.

Azra Bavčić ügyészségi szóvivő tájékoztatása szerint az elfogottak 2017 óta hamisítottak jegyeket, nemcsak a szarajevói, hanem a mostari emlékmúzeumba is, és ezzel törvénytelen módon tettek szert anyagi haszonra.

Azt egyelőre nem közölték, hogy a gyanúsítottak pontosan mekkora anyagi haszonra tehettek szert, egy múzeumi belépőjegy azonban 10 konvertibilis márkába (körülbelül 1600 forint) kerül.

Bosznia-Hercegovina kiemelt figyelmet fordít a srebrenicai népirtással kapcsolatos emlékhelyekre, minden népirtással kapcsolatos negatív tevékenységet szankcionál. Az ország főként bosnyákok és horvátok lakta országrészében pedig a népirtás tagadását is bünteti.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék több vádlott elleni ítéletben népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.