Hétre nőtt a pénteki eperjesi gázrobbanás halálos áldozatainak száma – közölte Ján Goliás, az eperjesi tűzoltók szóvivője szombaton délelőtt.

Irán legfőbb vezetője úgy elrejtőzött, hogy Trump sem tudta elérni
Ali Khamenei merénylettől tartva bujkál.
Hétre nőtt a pénteki eperjesi gázrobbanás halálos áldozatainak száma – közölte Ján Goliás, az eperjesi tűzoltók szóvivője szombaton délelőtt.
Nyilatkozata szerint a tűzoltók folytatják a 12 emeletes háztömb átkutatását, mert néhány személy hollétéről továbbra sincsenek megbízható információk.
„Minden lakást át kell kutatni, hogy véglegesíteni tudjuk az adatokat. Amíg ez nem történik meg, addig számolni kell azzal, hogy az áldozatok száma tovább emelkedhet” – mondta Ján Goliás. A hatóságok szombat kora reggelig öt áldozatról és 39 sérültről tudtak.
Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök, aki pénteken délután személyesen látogatott el a tragédia helyszínére, szintén úgy nyilatkozott, hogy az áldozatok száma nagy valószínűséggel még nőni fog.
A kelet-szlovákiai Eperjesen (Presov) péntek délben rendkívül súlyos gázrobbanás történt egy 12 emeletes lakóház felső részében.
A robbanást követően a ház felső része lángba borult, és rendőrségi szakértők szerint nem kizárt a lakótömb összeomlása sem. Az első vizsgálatok szerint a legfelső öt emelet kiégett, teljesen instabil, és nagyrészt leomlott a lépcsőház is. A tüzet csak a késő éjjeli órákban sikerült eloltania a helyszínen dolgozó több mint száz tűzoltónak és mentőnek. A mentési munkálatokba a szlovák hadsereg szakértői is bekapcsolódtak.
A ház lakói, több mint negyven család, az éjszakát ismerőseiknél vagy a helyi iskolák kollégiumaiban töltötték. A szlovák elnöki hivatal közölte, hogy néhány család a Magas-Tátrában lévő államfői rezidenciában töltheti el a karácsonyi ünnepeket. Segítséget ígért a kormány és a helyi önkormányzat, amely külön bankszámlát hozott létre, ahová a pénzbeli támogatásokat lehet küldeni.
Szombaton kora reggel Eperjesen összeült a válságstáb, hogy meghatározza a további mentési feladatokat. A nap folyamán szakértők megvizsgálják a tömbház statikáját, amely alapul fog szolgálni a további lépésekhez. A tömbházzal szomszédos lakóházakban biztonsági okokból kikapcsolták a villanyt.
A robbanás oka továbbra is ismeretlen. Az anyagi károk felmérése folyamatban van.
Ali Khamenei merénylettől tartva bujkál.
Fogságban az állatok gyakran csak 20–30 évig élnek.
A dán szakemberek az amerikai szállítótól is tartanak.
Az ukrán elnök fegyvergyártásra akarja elvenni az országok pénzét.
Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!
Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője
Palatinus-tragédia: súlyos állapotban az anya, akinek 6 éves kislánya a medencébe fulladt
Paláver – Lavinát indított Orbán az EU-ban, már az osztrákok is sarokba ültetnék von der Leyent + videó
Ez történik a testeddel, ha kukacos cseresznyét eszel
Pontot tett a vita végére Putyin: csak egy dolgot követel Ukrajnától
Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?
Böde négyszer is eredményes volt, a Paks gólzáporos meccsen nyerte meg a pályaavatót
Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
Argentinok mentették meg az Inter román edzőjét az újabb pofontól a klub-vb-n
Hihetetlen égi jelenségnek lehetünk a szemtanúi
Térdre kényszerülhet Európa, ha most nem lép vissza Brüsszel
Ali Khamenei merénylettől tartva bujkál.
Fogságban az állatok gyakran csak 20–30 évig élnek.
A dán szakemberek az amerikai szállítótól is tartanak.
Az ukrán elnök fegyvergyártásra akarja elvenni az országok pénzét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.