Bejelentette új kormányának összetételét Pedro Sánchez miniszterelnök vasárnap, ez a spanyol demokrácia első koalíciós kabinetje a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) radikális baloldali pártszövetség együttműködésével.
„Ez többpárti kormány, amely azonban egy irányba fog haladni” – jelentette ki a kormányfő madridi sajtótájékoztatóján.
Hangsúlyozta: a választók olyan Spanyolországot várnak, amely megfontolt, és „az együttműködés hídjait építi” a viszálykodás helyett. A progresszív kormány célja, hogy egyesítse az országot és feloldja az ellentéteket – tette hozzá.
„Ez a párbeszéd ciklusa lesz (...). A társadalmi párbeszédé, a területi párbeszédé és a nemzedéki párbeszédé” – fogalmazott.
Pedro Sánchez elmondta: az új spanyol kormány összetétele tükrözi a meghatározott prioritásokat, mint például a minőségi munkahelyteremtés ösztönzése, a demográfiai kihívások leküzdése vagy a társadalmi igazságosság megteremtése.
Mint mondta, az eddigi 17-ről 22-re nő a tárcák száma, amelyek közül négyet miniszterelnök-helyettesek irányítanak. A posztok felére női vezetőt neveztek ki.
Az eddigi Sánchez-kormányból 11 korábbi miniszter lett tagja az új kabinetnek.
Hivatalában marad például Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter, ahogy María Jesus Montero pénzügyminiszter is, aki egyben a kormányszóvivői feladatokat is ellátja.
A külügyminisztérium élére Arancha González Laya kerül, aki az ENSZ-hez tartozó, genfi székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) ügyvezető igazgatója volt 2013 óta. Korábban az Európai Bizottságban több poszton is dolgozott Brüsszelben.
Függetlenként lép be a kormányba José Luis Escrivá, aki a társadalombiztosításért és migrációért felelős tárcát irányítja. A közgazdász korábban az Európai Központi Bank monetáris politikai részlegét vezette Frankfurtban, az elmúlt hat évben a spanyol független pénzügyi hatóság (AIReF) élén állt, amely a költségvetés stabilitásának és az ország pénzügyi fenntarthatóságának az ellenőrzését végzi.