Belgrád nem akar konfliktust Podgoricával

Tóth Péter
2020. 01. 06. 9:56
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alekszandar Vucsics szerb elnök, miután szombaton beszélt Irinej szerb ortodox pátriárkával, úgy döntött, hogy a feszült helyzetre tekintettel mégsem tölti a pravoszláv karácsonyt Montenegróban. A szerb köztársasági elnök múlt pénteken még arról beszélt, hogy szerdán Montenegróban karácsonyozna.

A montenegrói vezetés szerint a tervezett látogatás csupán erődemonstráció, és olaj lett volna a tűzre, sőt az ország függetlenségének veszélyeztetéseként is értelmezhető. Alekszandar Vucsics a montenegróiak reakcióját hisztérikusnak nevezte, és mint mondta, összecsapásokra is számítani lehet a jelenlegi felfokozott helyzetben, azt viszont szeretné elkerülni, hogy szerbek sérüljenek meg, ezért nem utazik Montenegróba.

Egy nemrég elfogadott montenegrói törvény feszültséget keltett, mivel úgy rendelkezik, hogy az országban működő vallási közösségeknek dokumentumokkal kell igazolniuk azt, milyen ingatlanjaik voltak 1918 előtt, azt megelő­zően, hogy Montenegró csatlakozott volna a Jugoszláv Királysághoz. A szerb ortodox egyház képviselői attól tartanak, hogy ezzel jelentős ingatlanokat veszíthetnek el.

A montenegrói ortodox egyház hivatalosan a szerb egyház kötelékéhez tartozik. Montenegró többször is kifogásolta, hogy a helyi egyházi vezetők nem a montenegrói, hanem a szerb érdekek mellett állnak ki. Az orosz külügyminisztérium is aggodalmát fejezte ki, mondván, a jogszabály célja a szerb egyház elüldözése lehet Montenegróból.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.